Lánchídtársaság
Százötven éve vette meg a Lánchidat a magyar állam
2020. július 1. 12:00
A Lánchíd 150 évvel ezelőtt, 1870. július 1-jén került állami tulajdonba. Hihetetlenül nagy összeget fizettek érte az építtető magántársaságnak, sokkal többet, mint amibe a Margit híd került. Miért volt szüksége a magyar államnak arra, hogy megkösse ezt a szerződést?
További cikkeink
Egy 200 éves hídterv
Egy forradalmi ötletet javasolt 200 éve Svoboda János, mégpedig egy láncokon függő, mederpillér nélküli híd építését. Ezzel több, mint 75 évvel előzte meg a korát, hiszen ilyen híd a Duna Pest és Buda közti szakaszán csak a XIX. század végén épült meg.
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott
Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt
Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.