Rudas
Gyönyörű fürdői vannak Budapestnek, a víz világnapján a legszebbeket mutatjuk be
2020. március 22. 15:00
Budapest vízben gazdag város. A Duna mellett számos forrás található a főváros területén, amelyek között nagyon sok a gyógyvíz. Ez már évszázadok óta így van. A víz világnapján cikkünkben jártuk körbe a legszebb fürdőinket, ha már a járványügyi veszélyhelyzet miatt a valóságban ezt nem tehetjük meg.
További cikkeink
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott
Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt
Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.
Kelta fellegvártól a csillagvizsgálóig: a Gellért-hegy sziklacsúcsának története
A világörökség része, Budapest egyik szimbóluma, tetején a számos téves mondával terhelt Citadellával. Ez a Gellért-hegy, amely egyben természetvédelmi terület is, több ritka növény otthona, amely a történelem során kevésbé ismert épületeknek is otthont adott.