A Kelenföldi pályaudvar aluljárója 40 éve készült el
A Kelenföldi pályaudvaron 40 éve adták át az első aluljárót és három fedett peront, amelyről összesen 6 vágányt lehetett elérni. A beruházás 5 évig tartott, és akkor azt gondolták, ez csak az első ütem.
Épülettörténeti kiállítás nyílt a 100 éves Lipták-villában
A centenáriumát ünneplő zuglói Lipták-villa jelenleg a kultúra szolgálatában áll, de korábban leánynevelő intézet, úttörőház és diákotthon is működött a falai között. Az épület történetéről, tervezőjéről, a villához kötődő művészekről és az itt forgatott filmekről is szól a március közepéig megtekinthető tárlat.
3
Megújult a Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai épülete
A Bethesda Gyermekkórház Ilkai utcai épületének belső tereit alakították át és újították fel a közelmúltban. A munkálatok során a közösségi és betegterek, rendelők mellett az orvosi szobákat is átalakították, felújították az egészségügyi szakdolgozók számára a rekreációs helyiségeket, a könyvtárszobát és a kerékpártárolót is.
4