tűzvész
A Párisi Nagy Áruház leégésének tanulságai
2023. augusztus 27. 16:00
Egy hatalmas tűzvész világított rá 1903-ban az akkor már 33 éves hivatásos budapesti tűzoltóság problémáira. A Párisi Nagy Áruház 120 évvel ezelőtti leégése megváltoztatta a tűzvédelem gyakorlatát Magyarországon.
175 éve égett le a Pesti Német Színház, a város egykor legnagyobb teátruma
2022. február 4. 9:00
A mai Vörösmarty tér Duna felé eső oldalát az elmúlt 200 évben nagyon sok épület szegélyezte, elsőként az 1812-ben átadott Pesti Német Színház. Bár a hatalmas, 3500 néző befogadására alkalmas épületben a kor kiváló magyar művészei is felléptek, például Déryné, másodkarnagya pedig egyidőben maga Erkel Ferenc volt, a teátrum azonban alig 35 évig működhetett, ugyanis 1847. február 2-án leégett.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.