Pesten és Budán az 1860-as évek második felében jött létre a professzionálisan kiképzett tűzoltóság. Széchenyi Ödön, Széchenyi István fia londoni mintára honosította meg e szakmát, előbb az önkéntes, majd 1870-től a hivatásos tűzoltóság megalakításával. Persze korábban is voltak tüzek, amiket el kellett oltani, ennek szigorú szabályai voltak, a tűzoltási rendszer gyökerei pedig a céhes iparú kisvároshoz nyúltak vissza. Ám a szakszerű felszereléssel, kiképzett állománnyal rendelkező tűzoltóságot Budapesten és Magyarországon Széchenyi Ödön szervezte meg, s ezzel rövid idő alatt külföldön is elismerést vívott ki, nem véletlen, hogy őt kérték fel például az isztambuli tűzoltóság megszervezésére.

Azonban a XIX. század végén új kihívásokkal kellett megbirkózniuk a tűzoltóságoknak, hiszen teljesen új típusú épületek, és ezzel új veszélyek jelentek meg. Budapesten is, ahogy világszerte, egyre nagyobb épületek emelkedtek, a magas, többemeletes házakban sokszor nagy volt a zsúfoltság. A világítás és a fűtés jobbára nyílt lánggal vagy gázzal történt, tehát nagy volt a tűzveszély. Főként az olyan gyúlékony anyagokkal megtöltött áruházban, mint amilyen az 1892-ben megnyitott Párisi Nagy Áruház volt a Rákóczi út – az akkori Kerepesi út – és a Klauzál utca sarkán. A négyemeletes épület pincéjét, földszintjét és első emeletét foglalta el az áruház, a többi szinten lakások voltak. Maga az áruház tömve volt különböző termékekkel, a Képes Folyóirat (A Vasárnapi Ujság füzetekben, 34. kötet ,1903) így számol be erről:

„Az áruház a pinczétől a második emeletig elfoglalta áruival a hatalmas épület nagy részét, sőt kibérelte a szomszédos házak egy részét is, azok falát áttörte és ott szintén bolti helyiségeket tartott. Az udvart üvegtetővel látta el s ott is állt a vásár. A nagy üzleti helyiség egyesítette magában a legkülönbözőbb czikkeket: szövet, ruha, kalap, edény, szerszám, óra, porczellán, nürrnbergi áru, vas ágy, kés, keztyű, czipő, fogas, fegyverek, töltények, tűzijátékhoz való holmik, pipereszer, minden volt itt. Csipkék, függönyök, szőnyegek, egyéb gyúlékony holmi mindenfelé.”

Az áruház leégésének ábrázolása képeslapon (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az áruházban 1903. augusztus 24-én este 7 órakor ütött ki a tűz, a vizsgálat szerint egy zárlatos elektromos lámpa hibája miatt, és ami ezután történt, az rávilágított arra, mennyire hiányosak a tűzvédelmi előírások és a tűzoltók felszerelése. Maga az épület sem volt szabályos, több belső tűzfalat a bolt folyamatos bővítésekor lebontottak, az árukat minden szabad helyre lepakolták – a tüzet okozó zárlatos lámpa környéke is tömve volt áruval, sőt az emeletekről is csak egy keskeny lépcső vezetett le, erről a fenti cikk ezt írta:

„A kik fentebb voltak, életveszéllyel, füst és lángok közt bírtak lejutni. De nem mindenki. A tűz elállta útjukat, mert a felső részekből csak egy helyen lehetett lejutni, egy szűk kapunyitáson. Ez is kirakat gyanánt szolgált, mindjárt kigyúlt és lángolt.”

Az alkalmazottak a tűz oltása helyett előbb az értékesebb portékákat kezdték el menteni, majd, ahogy tudtak, kimenekültek az áruházból, de nem szóltak a felső három szinten élőknek, hogy ők is meneküljenek. Az utcán bámészkodók gyűltek össze, sőt voltak, akik a kirakatokat fosztogatták. A tűzoltókat rosszul tájékoztatták, azok egy kisebb kirakattűzhöz vonultak ki, késve érkeztek, nem hoztak ponyvát, amivel az emeletről kiugrókat menteni lehetett volna, gőzfecskendő és létra is csak egy órával később érkezett a helyszínre, holott a VIII. kerületi tűzoltóság néhány sarokra volt.

A kiégett áruház (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

 Az épületben nem voltak vészkijáratok, a padláson a szomszédos házba vezető vasajtó zárva volt, így annak ellenére, hogy végül a tűzoltóság és a katonaság – a bámészkodok féken tartása volt a feladatuk – is jelentős erőkkel vonult a helyszínre, sok volt az áldozat. A halottak számát a beszámolók 12 és 30 közé tették, ráadásul legalább a felük amiatt vesztette életét, hogy kiugrott az emeletről. A halottak mellett sok volt a sérült, akiket már másnap meglátogatott a Rókus Kórházban Ferenc József, aki ezen felül adományt is tett a munka nélkül maradt alkalmazottak ellátására.

Annak ellenére, hogy maguk a tűzoltók kifejezetten hősiesen viselkedtek, a kivonuló egységek egyszerűen nem volt felkészülve egy ilyen áruházi tűzre, ahol rengeteg áru volt felhalmozva egy szűk helyen, ráadásul lakások voltak fölöttük, így az ott élőket több emelet magasból kellett volna menteni. Mivel egy kisebb áruháztűzhöz vonultak ki, az emeletről leugrók megmentésének kulcseszközét, az ugróponyvát sem vitték magukkal. Ha a rendelkezésre álló felszerelés időben megjött volna, a lakókat meg lehetett volna menteni, ezt később a független bizottság is megállapította.

Tűzoltók a felszerelésükkel az 1900-as évek elején (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár LTSZ 2003.61) 

Persze az áruház sem volt tűzbiztos, nem voltak tűzzáró belső falak, biztos lépcsők, ami volt, az is faszerkezetű, hiányoztak a tűzcsapok, és a dolgozók sem tudták, mit kell tenni tűz esetén. A tűz utáni vizsgálat az épületen belül súlyos visszásságokat mutatott ki, az akkori előírásoknak nem felelt meg az egyébként szilárdan megépített ház.

Az eset után – amely szinte példa nélküli volt Európában – Berlinből, Münchenből és Bécsből is érkeztek szakemberek, tűzoltók és építészek, hogy a tűzesetet tanulmányozzák, hiszen ekkora áruháztűz ritka volt, és sok tanulságot lehetett levonni belőle a jövőre nézve. A budapesti tűzoltóságon belül is vizsgálatok indultak, amelyek megállapították, hogy a tűzoltóknak hiányos volt a felszerelésük. A vizsgálat kimutatta például, hogy nem volt megfelelő a gőzfecskendők állapota. A gőzfecskendők nagy hátránya volt, hogy előbb fel kellett fűteni a gépet, és amikor percek múlva létrejött a kazánban a gőznyomás, utána tudott a berendezés vizet szivattyúzni. Persze a gőzfecskendőket még lovas kocsira szerelték.

A tűzvész után azonnal az ulmi Magirus-gyártól egy benzinmotoros autófecskendőt rendeltek. A budapesti tűzoltóság fejlesztését szolgálta az is, hogy egy évvel a katasztrófa után Budapest adott otthont a nemzetközi tűzoltószövetség harmadik kongresszusának. A szakmai találkozón a hazai gyártók is felvonultak, azzal a céllal, hogy a tűzoltóság itthonról szerezze be a szükséges felszereléseket.

Az Óbudai Hajógyár tűzoltósága és felszerelése 1912-ben (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Óbudai Hajógyár gyűjteménye)

Az eset után Matuska Alajos helyettes polgármester az alábbiakat rendelte el a budapesti közgyűlés 1903. augusztus 28-i jegyzőkönyve szerint:

„Felhívtam a kerületi elöljáróságokat, hogy mint elsőfokú tűzrendészeti hatóságok, a hasonló tűzveszélyes üzleteket haladéktalanul vizsgálják meg s a vizsgálatok eredményéhez képest határozatilag intézkedjenek, s erről, valamint ez ügyben a tanácshoz esetleg teendő javaslataikról a polgármesternek legkésőbb 30 nap alatt jelentést tegyenek.

A jövőben való vizsgálatok tekintetében pedig a kerületi elöljáróságok részére kiadott szolgálati utasítást a tanácscsal egyetértőkig oda módosítottam, hogy ily tűzveszélyes üzleteket évenkint nem egyszer, hanem többször tartoznak megvizsgálni.

Végül intézkedtem, hogy az illetékes tanácsi ügyosztályok az építési szabályok s a tűzrendészeti szabályrendelet revíziója és megfelelő intézkedésekkel, pótlása, továbbá ily üzletek nyitásának engedélyezési eljáráshoz kötése kérdésében a tárgyalást azonnal indítsák meg és javaslataikat mielőbb terjeszszék elő.”

Az eset után a fővárosi tűzoltóság is tett ajánlásokat az építési szabályok szigorítására, megváltoztatására, ezt a főváros tanácsa már az év szeptemberében meg is tárgyalta. Az épületekben a katasztrófa után kezdtek el terjedni a sprinkelek, azaz az önműködő, vízzel oltó zuhanyberendezések is, igaz nem olyan mértékben, mint másutt a fejlett világban.

A Párisi Nagy Áruházat újjáépítették, de nem az eredeti helyén, hanem az Andrássy úton nyílt meg. Itt már nagy hangsúlyt fektettek a tűzbiztonságra.

Nyitókép: A Párisi Nagy Áruház a Kerepesi úton (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)