Az egyik legrangosabb nemzetközi örökségvédelmi elismeréssel díjazták a Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukcióját. A felújítás után 2018-ban újranyílt múzeum épülete a Megőrzés kategóriában nyerte el az Europa Nostra, más néven az Európai Unió Kulturális Örökség díját. A Mányi István Ybl-díjas építész által tervezett, 3 évig tartó rekonstrukció a Liget Budapest projektnek köszönhetően valósult meg.

Az Európai Unió Kulturális Örökség–Europa Nostra-díjat első alkalommal 2002-ben hirdette meg az Európai Bizottság az Europa Nostra szervezettel partnerségben. A díj az örökségi értékek megőrzésével, helyreállításával, kezelésével, kutatásával és az azzal kapcsolatos oktatással, képzéssel foglalkozó legjobb gyakorlatokat, példákat ismeri el és mutatja fel.

A csarnok román stílusú templombelsőt idéz (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

A Román Csarnok raktárként a hetvenes években és 2018-ban, a felújítás után (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Lenyűgöző részletek (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Az Európai Bizottság felhívására minden évben Európa egészéből érkeznek pályázatok, amelyeket független szakértőkből álló zsűri bírál el és választja ki a nyerteseket.  Idén 15 országból összesen 21 pályázat részesült az Europa Nostra-díjban, ezen belül a Megőrzés kategóriában 9 munkát díjaztak.

A Szépművészeti Múzeum mellett idén még két másik magyar projekt is elnyerte a magas rangú elismerést: a Gödöllői Királyi Kastély Egy Kastély titkos élete címet viselő kiállítása és az UCCU Roma Informális Alapítványa az Oktatás, képzés és figyelemfelkeltés kategóriában lett nyertes. 

A díjat odaítélő zsűri értékelése alapján a Szépművészeti Múzeum szakszerű felújításának eredménye „egy XX. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása. A rekonstrukció hosszú távra előretekintő, átgondolt programot mutat fel a budapesti Szépművészeti Múzeumnak – mint Európa egyik meghatározó intézményének – a méltó rangjára való visszaemelése szándékával, megfontolt építészeti filozófiával alátámasztva. A kortárs megoldások egyfelől illeszkednek az eredetileg megtervezett építészeti környezethez, másfelől kiszolgálják a múzeumokkal szemben jelentkező új igényeket is.”

Az egyiptomi gyűjtemény (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

A képtár terei a főúri kastélyok teremsorát idézik (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

A zsűri megállapítása szerint a rekonstrukció során helyreállították a II. világháborút követő időszakot jellemző szakszerűtlen átalakítások által okozott károkat, és ezzel egy időben otthont kaptak az épületben azok a funkciók, amelyek nélkülözhetetlenek egy modern múzeumban. Az épület felújítása után a látogatók most ismét azt az arcát fedezhetik fel, amelyet a tervezők eredetileg elképzeltek – olvasható a zsűri értékelésében.

A Szépművészeti Múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós és modernizációs munkálatai 2018-ban fejeződtek be. A Mányi István Ybl-díjas építész vezette Mányi Stúdió tervei alapján, a Liget Budapest projekt keretében megvalósult munkálatok során restaurálták a II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, majd csak felületes felújításon átesett, raktárként használt impozáns Román Csarnokot, korszerűsítették a múzeum elavult fűtő-,  épület- és biztonságtechnikai rendszerét.

A Reneszánsz Csarnok az épület központi részén helyezkedik el (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Klimatizálták a kiállítótermeket, felújították a tetőszerkezet nagy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben.  A Szépművészeti Múzeum átfogó felújítása és modernizációja közel 15.000 négyzetmétert érintett, ami a múzeum alapterületének mintegy negyven százaléka. 

A Magyar Építők Zrt. által kivitelezett felújításnak köszönhetően csaknem 2000 négyzetméternyi korábbi kiállítótér nyerte vissza eredeti funkcióját és a műtárgyraktáraknak is mintegy félezer négyzetméterrel több hely jut a megújult épületben. A felújítás során egy új, térszint alatti, korszerű étteremet és kávézót is kialakítottak.

A XXI. századi látogatói és szakmai igények alapján felújított múzeum a megnyitása óta már több mint félmillió látogatót fogadott.

Forrás: Szépművészeti Múzeum

Nyitókép: Az épület kívülről is megújult (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: Bejártuk a frissen megnyílt Szépművészeti Múzeumot