Füvészkert

191288_molnar_ferenc.jpg 70 éve hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzője Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
A Magyar Értéktárba került az ELTE Füvészkertje A Hungarikum Bizottság friss döntése értelmében felvették a Magyar Értéktárba az ELTE Füvészkertet. Ezzel az 1771-ben alapított botanikus kert a „hungarikumok előszobájába” került, és azon értékek egyike lett, amelyek nemzeti szempontból meghatározó jelentőségűek és hírnevünket világszerte öregbítik.
Valaha öt tó volt a területén – Tíz érdekes kép a 250 éves Füvészkertről Jelenlegi helyén már 174 éve működik, legidősebb fái, a páfrányfenyők 200 tavaszt is megéltek már, tündérrózsáit hajdan a királyi család tagjai is csodálták. Területén, amely egykor a Festetics-kastély parkja volt, valaha 5 tó terült el, pálmaházát pedig generációk ismerték meg A Pál utcai fiúkból. Tíz érdekes kép alapján mesélünk az idén 250 éves Füvészkertről.
Egy méltatlanul elfeledett építész nyomában – 145 éve halt meg Diescher József A történelem szeret csak a nagyokkal foglalkozni, akik valami újat vagy grandiózusat alkottak. Amikor a XIX. századi építészetre gondolunk, akkor is a leghíresebb mesterek szoktak az eszünkbe jutni: leginkább Hild József, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön. Holott rajtuk kívül számtalan jeles alkotó volt, akik formálták Budapest arculatát. Egy ilyen (szinte elfeledett)építész volt Diescher József is, akinek idén van halálának a 145. évfordulója. Cikkünkkel az ő életének és munkásságának kívánunk emléket állítani.
A Füvészkert medencéjében helyezték el Nemecsek Ernő szobrát Az ELTE Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében kapott helyet a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobra.
50 éve mutatták be a Pál utcai fiúkat A Pál utcai fiúk kultikus regény, egyértelműen magyar és budapesti. A film jeleneteit azonban nem tudták az eredeti helyszíneken felvenni, hiszen a Pál utca azóta beépült, és a Füvészkert is megváltozott.
Három pesti öreg – avagy tavaszváró séta a Füvészkertben Könnyű beleszeretni a Füvészkertbe: a város dübörgő kőrengetegében igazi oázist jelent. És könnyű megtorpanni a kertben a három hatalmas gingkofa törzsénél: még így, lombfakadás előtt is impozáns látványt nyújtanak. Budapest nevezetes fáinak nyomában most ezt a három öregurat (vagy inkább két öregurat és egy hölgyet) mutatjuk be.
Mátyás király, a pestbudai vadász – Mátyás és Budapest III. rész Ünnepélyes keretek közt zárták az idei Mátyás király emlékévet a Szent István-bazilikában. A pestbuda.hu oldalán mi is búcsúzunk a királytól sorozatunk záró darabjával: ismerjék meg az igazságost mint vadászt!
De hol voltak a király vadaskertjei? – Mátyás és Budapest, II. rész Mátyás király és utódai korában Pest és Buda környékén több vadaskert is a kiváltságosak rendelkezésére állt. De hol voltak ezek a vadaskertek? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Emléktáblát kapott a Füvészkertben Priszter Szaniszló botnikus A botanikus kert egykori igazgatója áldozatosan végezte munkáját.
Természetfotós játszótér létesült a Füvészkertben Máté Bence világhírű természetfotós segítségével természetfotós játszóteret alakítottak ki a budapesti Füvészkertben.

További cikkeink