2019. augusztus 18. 15:00

Az ELTE Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében kapott helyet a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobra.

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének egyik legfontosabb alakja Nemecsek Ernő, a látszólag törékeny, szőke fiúcska, aki hűségével, bátorságával és önfeláldozásával igazi hőssé válik a történet végére. Neki, és az általa képviselt értékeknek állít emléket az a Zsigó András keramikus által készített szobor, amelyet augusztus 15-én este adtak át az ELTE Füvészkertben – írja a jozsefvaros.hu.

A könyv több fontos jelenete játszódik a Füvészkertben, ilyen Nemecsek tragikus „megfürdetése” is, amely végül megpecsételi a sorsát.

Zsigó András keramikus által készített szobor hasonlít a népszerű filmben szereplő figurához (Fotó: ELTE Füvészkert)

A Füvészkertért Alapítvány és a kert látogatóinak támogatásával elkészült szobrot egy különleges esti séta keretében adták át, melyet Orlóci László botanikus vezetett.  Az ELTE Füvészkert igazgatója kiemelte: a szobor nemcsak a regényből jól ismert mozzanatot örökíti meg, de arra is felhívja a figyelmet, mennyire fontos, hogy a gyermekek kötődjenek valamihez, legyen szó otthonról, családról vagy barátokról.

A tervek szerint a végleges, regény szerinti hiteles helyét nagyjából fél év múlva foglalhatja majd el a nagy Pálmaház kismedencéjében. Jelenleg azonban egy egyszerre több ember által is megközelíthető átmeneti helyszínt választottak számára. Érdekességként többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a szobor csupán deréktól felfelé lett megalkotva, de a víz tükröződése optikailag teljessé teszi a látványt.

A Pál utcai fiúk című regény több jelenete játszódott aFüvészkertben, az egyik Nemecsek „megfürdetése” (Fotó: Huszár Boglárka/jozsefvaros.hu)

Zsigó András keramikus a szobor készítésével kapcsolatban elárulta: egy különleges, japán eredetű technológiával készült, melynek lényege, hogy az égetés 15 órán keresztül, fával fűtött, 1350 fokos kemencében történik, így a kemencében szálló fapernye, beleégve a mázba, különleges felületet hoz létre. „Nemecsek heroikus alakja számomra a hűséget, barátságot és az áldozathozatalt jelenti, ezért a fürdés sorsdöntő, drámai pillanatát szerettem volna megragadni a szobor arckifejezésében is” – mondta a keramikus a kerületi lapnak.

A szobor egy méretarányos gyerek alakját formázza, hasonlít a népszerű filmben szereplő figurához. A Viktória-ház medencéjének fényviszonyai és különleges növényei egyedi atmoszférát teremtenek, a szobor tükröződik a vízben.  

Nyitókép: Nemecsek Ernő szobrát állították fel a Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében (Fotó: ELTE Füvészkert)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó