Jancsó Ágnes

2018. október 10. 08:01
Most 120 éve kezdték meg az eredeti Erzsébet híd építését. Az egész világon egyedi hídszerkezet több mint két évtizedig őrizte elsőségét. Az öt évig tartó építkezést követően a kész műtárgyat 1903. október 3-án, 115 éve adták át a forgalomnak, szigorúan fejenként 2 krajcár hídpénz megfizetése után.
2018. szeptember 18. 10:46
Grafikus, bútortervező, iparművész, belsőépítész, építész és műegyetemi tanár: idén hetven éve, 1948 novemberében hunyt el Kozma Lajos. Sokszínű munkásságának lenyomatát nem csupán az Átrium-mozi és a híres mesélőszék őrzi, hanem számtalan családi és bérház, bútor és illusztráció – a Műcsarnokban szeptemberben nyílt Budapesti Műhely és Kozma Lajos című kiállításon ez utóbbiakat ismerhetik meg az érdeklődők.
2018. július 18. 14:19
„…a villamos fényárban csillogó fayance-díszítéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhajú baba mosolyog le reája” – adta hírül a Tolnai Világlapja 1909 decemberében. A Dohány utca 22. szám alatt álló Árkád Bazár építése 1908-ban kezdődött a Vágó-fivérek tervei alapján. Az épület 110 éves története során azonban nem csupán a játékáruháznak, hanem autókereskedésnek és művészeti klubnak is otthont adott, sőt egy időben a beat fellegváraként vált ismertté.
2018. június 29. 12:42
Most 155 éve, 1863. június 29-én született Giergl Kálmán. Többek között a Klotild-paloták, a New York-palota, a volt Királyi Bérpalota és a Zeneakadémia tervezéséről ismert építész élete nem csupán a fényűző paloták és a kórházak építése körül forgott, szenvedélyes utazó, sportoló, író és szőnyegszakértő is volt.
2018. május 18. 18:12
1908. május 17-én avatták fel a budai Szent Imre Kollégiumot. Az épület történelme során nem csupán diákok otthona volt, de eseményein vendégül látott hercegeket is, rejtegetett francia katonákat és szállást kínált nyaraló fiataloknak. A kollégium falai a gondtalan diákélet emlékei mellett a két világháború lenyomatát is őrzik.
2018. március 14. 11:23
A háború előestéjén, 1914. március 14-én nyílt meg az Astoria. A Hikisch Dezső és Ágoston Emil tervei alapján épült szálló falai a XX. századi magyar történelem számtalan emlékét őrzik. Krúdy Gyula, Károlyi Mihály, a Motorvilág magazin vagy a Ki nyer ma? című rádiós vetélkedő egyaránt szerepet kapott az idén 104 éves Astoria Szálló életében.
2017. november 8. 10:39
Építészeti terveket, fotókat és teljes életműveket is befogad építészeti gyűjteményébe a Lechner Tudásközpont. Építészeti örökségünk emlékeinek gondozása mellett a dokumentumok közérdekű hasznosítása is fókuszba kerül.
2017. szeptember 18. 22:49
100 méter hosszú pálya, 50 méter szintkülönbség és 30 fokos lejtésszög. 1870-től ezt az akadályt pár perc alatt bárki legyőzhette, csupán 4 krajcárért. A világon másodikként üzembe helyezett Budavári Sikló népszerűsége töretlen volt egészen 1944-ig, de a második világháborús bombázások során súlyosan megrongálódott hegypálya helyreállítására egészen 1986-ig várni kellett. Az évente több százezer utast szállító Budavári Sikló 1987 óta a világörökség része.