Libegő

199192_avillamos2_1_.jpg Magyar gyártású 112 éves villamosok kerültek a Közlekedési Múzeumba Magyar gyárakban készült 1911-ben az a két villamos, amelyeket forgalomból való kivonásuk után, 1983 és 2023 között a Libegő alsó végállomásánál láthatott bárki, aki arra járt. Az egyikben büfé működött, a másik az itteni kemping recepciójaként szolgált. A járműmatuzsálemeket a XII. kerületi Zugligeti útról az új Közlekedési Múzeum területére, az Északi Járműjavítóba szállították, ahol felújítás után kiállítják őket.
Titkos barlang a Libegő mellett: a János-hegy sziklaüregében jártunk Ha csak egy-két óra szabadidőnk van, de azt szeretnénk egy rövid és tartalmas kirándulással eltölteni a budai hegyekben, akkor ideális választás lehet a Budapest XII. kerületében, a János-hegy északnyugati lejtőjén megbújó, titkos alagútra emlékeztető átjáróbarlang felkeresése. A kevésbé ismert, részben természetes, részben mesterséges eredetű sziklaüreg ugyanis nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető.
Ahol a Trapper farmer reklámja és nászút is volt – Lebegni a város felett Lehetett volna Villamosszék, Sétahinta, Páros János, Égibusz: több mint tízezer javaslat érkezett az elnevezésére. Végül a zsűri a Libegő mellett döntött. 1970 óta szállítja az utasokat Zugliget és a János-hegy között. Nyitott, kétüléses székeken utazva lehet leküzdeni a két végállomás közötti 260 méteres szintkülönbséget, a drótkötélpályát 17 hatalmas acélpillér tartja. Volt itt nászút, a Trapper farmer reklámja, és számos filmben feltűnik ez a ritka közlekedési eszköz.
Újraindul a Libegő a hétvégén Június 4-től újra jár a zugligeti libegő, amelynek befejeződött az egy hónapos nagyjavítása.
45 éve szűnt meg a legendás zugligeti villamosvonal Az egyik legkedveltebb villamosvonalat, melynek utolsó, ikonikus villamosjárata az 58-as volt, 45 évvel ezelőtt, 1977. január 17-én szüntették meg. A budai oldal egyik első villamosvonala volt a zugligeti, mely már 1896-ban, a millennium évében elindult, és bár az 1977-es leállás után járt helyette kezdetekben az 58V pótlóbusz, majd a 158-as busz, manapság pedig a 291-es busz, mind a mai napig sokan várják a fővárosban a villamosvonal újraélesztését.
Menyasszony, kaszkadőr és homokzsák is utazott a ma 50 éves Libegőn, Budapest legkülönösebb közlekedési eszközén A János-hegyi Libegő Budapest talán egyik legérdekesebb közlekedési eszköze, amely 1970. augusztus 19-e óta várja az utasokat egy kis libegésre. Számos érdekesség kapcsolódik hozzá. Kevesen tudják, hogy a Libegő első „utasai” homokzsákok voltak, de tartottak esküvőt is a magasban, és itt forgatták a Trapper farmer egyik reklámfilmjét, amelyben a kaszkadőr állva utazott a város felett. A fél évszázados ünnep alkalmából több érdekességet is összegyűjtöttünk a Libegőről.
A Budavári Siklóról és a zugligeti Libegőről bocsátott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta Bélyeg készült a Budavári Siklóról és a Libegőről, a két különleges jármű az üzembe helyezésének évfordulóját ünnepli. A Budavári Sikló 150 éves, a Libegő pedig 1970-ben, 50 évvel ezelőtt kezdte meg működését.
Elbontják és újra felépítik a budapesti Libegőt A Zugligeti Libegőt teljesen lecserélik, az új felvonó a mostani helyén épül, ugyanolyan egyköteles, körforgalmú kötélpálya lesz, mint a jelenlegi. Változás, hogy kétszemélyes helyett négyszemélyes függőszékeket tesznek rá, összesen 80 darabot. A két állomásépületet is elbontják, s újat építenek helyettük. A kirándulók várhatóan 2022-ben vehetik birtokba a népszerű közlekedési eszközt.
Lezárták a Margitszigetet, a Római-partot és az Óbudai-szigetet A fővárosban a kijárási korlátozás betartása érdekében lezárták a legnépszerűbb zöld területeket, parkokat. A húsvéti ünnepek alatt nem lehet látogatni a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot. Zárva vannak a Normafa parkolói és a Városligetbe sem ajánlott menni.
A Libegő fél évszázados múltja: kiállítás nyílt a Hegyvidéken, de a járvány miatt nem látogatható Mától a Libegő is bezárt a koronavírus-járvány miatt. Ez a különleges, drótkötélpályás hegyi felvonó, amely a turisták, kirándulók kedvence, idén augusztusban ünnepli 50. születésnapját. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a múltjáról a BKV Zrt. jóvoltából a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben. Mivel a járvány miatt jelenleg az sem látogatható, itt mutatjuk be az alig több mint 1 kilométeres pályáján 262 méternyi emelkedőt áthidaló közlekedési eszközt, Budapest egyik látványosságát.
Új park született a Libegőnél Megújult a Libegő végállomásának környéke. Az 1970 óta közlekedő Libegő felső, János-hegyi végállomásánál új parkot alakítottak ki.

További cikkeink