Megjelent a közbeszerzési pályázat a Libegő szerkezetének, pályájának megújítására, amelyet a XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat írt ki április 21-én. A dokumentum szerint nyertes ajánlattevő feladata lesz a Zugligeti Libegő egyköteles, körforgalmú, négyszemélyes függőszékes kötélpályájának tervezése, a jelenleg meglévő Libegő elbontása, valamint  az új létesítmény építése az új pályaparaméterek alapján.

A Libegő szerkezete is új lesz (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Libegőt tehát lecserélik, az új felvonó a mostani helyén épül, ugyanolyan egyköteles, körforgalmú kötélpálya lesz. Változás, hogy kétszemélyes helyett négyszemélyes függőszékeket tesznek rá, összesen 80 darabot, egymástól nagyjából 30 méterre elhelyezve.

A teljes nyomvonalon összesen kilenc új, acélszerkezetű oszlop készül, távolságuk a terep függvényében változik. Az oszlopok magassága változó, de jellemzően 16-19 méter. 

A Libegő felső állomása a János-hegyen, itt is új fogadóépület lesz (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az ajánlattételeket 2020. június 8-ig várják, a beruházást a szerződés aláírásától legkésőbb két éven belül kell befejezni.

A közel 50 éves Libegő felújítását már tavaly elkezdték tervezni, a Normafa park fejlesztéséhez kapcsolódóan a két fogadóépület – a Libegő völgyállomás és hegyállomás – felújítására kiírt tender nyertes pályázójával már megkötötte a szerződést a Hegyvidéki Önkormányzat.

Libegő a János-hegy felé nézve 1976-ban (Fotó: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

Budapest különleges közlekedési eszközét, a Libegőt 1970. augusztus 19-én adták át, ez hazánk legrégebbi személyszállításra használt drótkötélpályája, amely Zugligetet köti össze a János-heggyel. A Libegő alsó és felső állomása között 1040 méter távolságon mozog a 102 darab nyitott kétszemélyes függőszék 5-8 méteres magasságban, melyek 12 perc alatt teszik meg az állomások közötti 262 méteres szintkülönbséget.

A Libegő utasainak csodaszép panorámában lehet részük, a fővároson kívül a közeli települések is láthatóak a magasból.

Forrás: Uniós Közbeszerzési Értesítő (ted.europa.eu), pestbuda.hu

Nyitókép: A gyönyörű panoráma, ami elénk tárul a Libegőn utazva (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)