Múltidéző

thumb_6083_default_big (1).jpg Erzsébet királyné halála a budapesti sajtóban Erzsébet magyar királynét 1898. szeptember 10-én egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista megölte. A magyarok nagy része rajongásig szerette Ferenc József feleségét, Sisit, így érthető, hogy a halálhíre hallatán szinte megállt Budapesten is az élet. Mivel 1898-ban az újság volt a fő információforrás, így cikkünkben annak járunk utána, miként írtak a tragikus eseményről a korabeli lapok.
Autóbuszhiány Budapesten – Korlátozták a közlekedést 80 évvel ezelőtt Az autóbuszok közlekedését gumihiány miatt korlátozták 80 évvel ezelőtt. Egyre nagyobb volt az áruhiány, amit újabb és újabb korlátozásokkal próbáltak a döntéshozók kezelni.
Egy megszűnt teherpályaudvar a főváros kellős közepén Egykor Budapesten, a mai Corvinus Egyetemnél, a Fővám téren vasúti teherpályaudvar működött. Az 1879-ben átadott pályaudvar a vámköteles áruk fel- és leadására szolgált, és egészen 1933-ig volt használatban. Miért kellett ide, a város közepére egy teherpályaudvar, és hol is volt pontosan?
Villamosok a hó fogságában Száz évvel ezelőtt, 1924 januárjában egyhavi késéssel megérkezett a tél Budapestre. Beköszöntött a fagy, hó borította az utcákat, tetőket, fákat és természetesen a síneket is. Ritka látvány lett a villamos – különösen a gyorsan robogó villamos.
A modern budapesti vízszolgáltatás kialakítása Pesten 155 éve van vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. De ez még nem volt mérhető a mai vízszolgáltatáshoz, mert egyrészt a város kis részét érte el, másrészt eleve egy ideiglenes vízmű épült, amely más módszerrel nyerte ki a vizet, mint a mai rendszer.
Két életút találkozása Pesten: Andrássy Gyula és Festetics György Az elmúlt évben két olyan főúrra is emlékezhettünk – születésük és haláluk évfordulóján –, akiknek az élete és pályája a fővárosban fonódott egybe. A két gróf, Andrássy Gyula és Festetics György az 1867-es kormányban vállaltak tisztséget. Míg a kabineten belül Andrássyra a miniszterelnökség és a honvédelmi tárca vezetése hárult, addig Festetics a király személye körüli miniszteri posztot töltötte be. Emellett más fővárosi közintézményekben is fontos, vezető szerepet játszottak.
Miért vett Budapest csehszlovák villamosokat 45 éve? Budapesten 45 éve kezdték meg szolgálatukat a Tatra villamosok. Miért kellett cseh járművekre váltani, amikor a Ganz vállalatai évtizedes tapasztalattal rendelkeztek a villamosgyártásban?
A Lánchíd első szállítmánya 1849. január 1-jén A Lánchíd első szállítmánya a Szent Korona volt. A becses tárgyat nem a megnyitó részeként, ünnepélyes keretek között szállították át az ország legfontosabb hídján, hanem a szabadságharc hadi eseményei, az előretörő osztrák csapatok miatt menekítették Budáról Pesten keresztül Debrecenbe 175 évvel ezelőtt, 1849. január 1-jén.
Budapest fejlesztéséről szóló törvényt fogadtak el 115 éve Budapest fejlesztéséről sok törvény született az elmúlt évszázadokban. A legjelentősebb talán az első állandó híd elrendelését szolgáló 1836. évi XXVI. törvény, a nagyvárossá fejlesztését lehetővé tevő 1870. évi X. törvény, de legalább ilyen fontos az 1908-ban elfogadott XLVIII. törvény, amely híd- és fürdőépítésről, városrészek átalakulásáról is szólt.
Ötven éve adták át a meghosszabbított Kisföldalattit A Kisföldalatti, vagyis mai nevén a Millenniumi Földalatti Vasút 50 éve átalakult, akkor kapta meg mai képét. Új szerelvények, hosszabb vonal és néhány megnagyobbított állomás várta az utasokat.
Bolyai János Budapesten – A magyar tudomány legnagyobb alakja csak átutazóban járt a fővárosban Kétszáz éve, 1823-ban írta meg világraszóló felfedezését édesapjának az egyik legnagyobb hatású, XIX. századi magyar matematikus, Bolyai János. A kolozsvári születésű Bolyai ugyan csak átutazóban járt Pesten, ennek ellenére a fővárosban – más településekhez hasonlóan – több közterület és közintézmény viseli ma is a nevét.
Amikor Budapest egy kicsit nagyobb lett – 130 éve vásárolta meg Budakeszierdőt a főváros Aki a Normafa környékén kirándul, a Konkoly-Thege Miklós út mentén szép, kőből faragott határkövekre bukkanhat. Ez nem véletlen, hiszen 1893 előtt itt húzódott Budapest határa, egészen addig, amíg a főváros a szomszédos Budakeszitől meg nem vásárolta a Budakeszierdőnek nevezett területet, ezzel nyugati irányba terjeszkedve. Nagy erdőségeivel ez a városrész azóta is a főváros zöld tüdejének része, kedvelt kirándulóhely lett; közigazgatásilag a II. és a XII. kerületek osztoznak rajta. Érdekessége a területnek, hogy idén több évforduló is kapcsolódik hozzá.
Karácsonyi halvacsora – Halászmesterek nyomában a Ferencvárosban A magyar háztartásokban sajnos a halételek nem tartoznak a legnépszerűbb tételek közé. Ritkán kerül otthon az asztalra harcsapaprikás, sült keszeg vagy pisztráng, esetleg tengeri halból készült fogás. Hazánkban a karácsonyi időszak az egyetlen, amikor a halászlé vagy a rántott pontyszelet is az ünnepi menü része. Talán nincs összefüggés a halfogyasztás mértéke és a halászok, halkereskedők társadalmi jelentősége között, de volt idő, amikor a halászmesterség kétségtelenül elismert foglalkozás volt.
A legnagyobb áruház, amely nélkül szinte nem volt karácsony A Corvin Áruház az 1920-as évek közepétől Budapest egyik legjelentősebb nagyáruháza volt. Vezetése nem csak a kereskedelemhez, hanem a marketinghez is értett – nem az árut adták el, hanem az életérzést, hogy London, Párizs, Berlin után Magyarországon is egy helyen szinte minden beszerezhető kedvező áron. A november végén indult karácsonyi vásárra különböző programokkal, jelszavakkal készültek. Ezek közül a legmaradandóbb a „Nincs karácsony Corvin nélkül!” volt, melyet 1968-tól húsz éven át sulykoltak a vásárlók fejébe.
Kilencven éve indult el az első budai trolibusz Kilencven éve jelentek meg a trolik Budapesten. Ekkor három kilométernél is rövidebb szakaszon közlekedtek a Vörösvári út és az Óbudai temető között, de az utasok hamar megszerették az új közlekedési eszközt. Igaz, hogy 1944 és 1949 között nem közlekedtek, de ezt követően ismét utazhattak a fővárosiak trolin, igaz, akkor már kizárólag Pesten.
A múzeumi jégcsalád – Korcsolyapálya volt egykor a Nemzeti Múzeum belső udvarán Egyre több helyen nyílnak jégpályák Budapesten, és szereznek örömet a korcsolyázni szeretőknek. A régi időkből szintén számos fővárosi jégpályát ismerünk, melyek közül a leghíresebb a ma is közkedvelt Városligeti Műjégpálya volt. A legérdekesebb helyszín azonban minden bizonnyal a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában kialakított korcsolyapálya lehetett, amely csupán két évig létezett a XIX. század vége felé. Erről emlékezünk meg mostani cikkünkben.
Megrendszabályozták a közlekedőket 100 évvel ezelőtt Budapesten Összevissza sétáló emberek, autók, villamosok, lovas kocsik és autóbuszok zsúfolódtak össze a budapesti utakon a XX. század első évtizedeiben, ezért sok volt a baleset. Ennek okát a hatóságok a fegyelmezetlen gyalogosokban és a szabálytalan előzésekben látták, ezért 1923-ban úgy határoztak, hogy rendet tesznek a budapesti közlekedésben.
Huszonöt éve adták át a Ferihegyi repülőtér 2B terminálját Ferihegy a magyar repülés központja. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország légi kapuja – igaz, ma már két másik nemzetközi repülőtere is van az országnak. Ide érkezik és innen indul a legtöbb, levegőben utazó utas. A repülőtér 1950-es átadása óta számos bővítést ért meg, az egyik jelentős fejlesztés 25 éve készült el.
A hídvámok vége Hídpénzt 105 éve, 1918. december elsejétől nem szednek a budapesti hidakon. Ennek a sarcnak a megszüntetését ekkor már évtizedek óta kérték a budapestiek. De mi is volt az a hídpénz? Miért kellett fizetni?
József nádor Szépítő Bizottsága: 215 éve kezdődött a tudatos városfejlesztés Pest város szépítésére 1808-ban új bizottság alakult József nádor vezetésével és minden érintett szerv részvételével. A testület arra törekedett, hogy a fejlődésnek indult városban összehangolja a fejlesztéseket, az új házak egységes stílusban épüljenek, harmonizáljanak egymással. A tudatos városfejlesztésnek ez a szerve fél évszázadig működött, és jelentős szerepe volt Budapest mai szerkezetének kialakulásában.
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
Budapest legmodernebb áruháza volt A Skála Áruház fogalom lett az 1980-as években. Az első Skála a XI. kerületben nyílt meg, alapkövét 50 éve tették le Lágymányoson, ahol az 1970-es években nagyszabású építkezések kezdődtek. Nem csak a Mol elődje épített itt új székházat, de az egykori BEAC-sportpálya helyén egy teljesen új típusúnak tervezett áruház kivitelezése is megkezdődött.
Hatalmas tömeg vett részt Baross Gábor szobrának avatásán 125 éve Baross Gábor szobrának avatásakor, 1898. november 20-án hatalmas tömeg gyűlt össze a Keleti pályaudvar előtti téren. A megjelentek nem egy hosszú életpályát maga mögött tudó államférfi emlékművénél tették tiszteletüket: a rendkívüli érdeklődés annak szólt, hogy a fiatalon elhunyt vasminiszter rövid pályafutása alatt alkotott maradandót, megváltoztatva a teljes magyar közlekedést.
A Budavári Palota pusztulásai A Budavári Palota középkorig visszanyúló történetét építések és bontások sora osztja fejezetekre. A nagy uralkodók, mint Mátyás, rendre igyekeztek a maguk képére formálni az épületegyüttest, míg az országrengető események elpusztították az előzőleg nagy gonddal felépített falakat. S noha minden újjáépítés együtt jár némi bontással, a Budavári Palota II. világháború utáni átépítése döbbenetes mértékű pusztítással járt együtt. Cikkünkben bemutatjuk, hányszor épült újjá romjaiból az egykori királyi rezidencia.
Egy szigorúan titkos előterjesztés: 60 éve született döntés a metróépítés folytatásáról A már közel egy évtizede álló, illetve takaréklángon tartott metróépítés folytatásáról 60 évvel ezelőtt, 1963. november 14-én döntött az akkori kormány. Az ülésen a legfontosabb kérdés nem az volt, hogy van-e pénz a munkálatokra, vagy hogy szükség van-e a beruházásra, hanem az: hogyan számoljanak be erről a nagyközönségnek. A metróépítés folytatásáról szóló előterjesztés „szigorúan titkos” minősítést kapott.
Csupán harminc évig állt a 110 éve átadott vasúti híd Budapesten 110 éve új vasúti hidat avattak. Az új híd nagyon közel épült a már meglévő Összekötő vasúti hídhoz, pontosan mellé. Az új hídra azért volt szükség, mert a régi híd elöregedett. A régi hidat sokáig nem bontották el mellőle, még arra is gondoltak, hogy villamost vezetnek át rajta. Az új híd a II. világháború végéig állt.
Omnibusz, konflis, lóvasút: ilyen volt az egyesített főváros közlekedése Milyen volt Pest, Buda és Óbuda közlekedése a városok egyesítésekor? Hogyan utaztak az emberek, és mivel? Milyen utakon közlekedtek, és hol használtak gőzerőt? Létezett 1873. november 17-én tömegközlekedés? Cikkünkből az is kiderül, hogyan jutottak át a fővárosiak Pestről Budára.
A Monarchia Budapestjéről került elő különleges fotóanyag – Részletgazdag felvételek a magyar főváros aranykorából Páratlan értékű fotónegatívok kerültek elő a XX. század eleji Budapestről egy drezdai fotóarchívumból, a felvételek a magyar fővárost eddig nem ismert részletességgel örökítették meg. A különleges anyagra a Fortepan kutatói találtak rá, az ő közreműködésükkel nyílt meg ma a Magyar Nemzeti Galériában a Budapest: Az első aranykor című kiállítás, amelyen a német fotótár negatívjaiból készült nagy felbontású képek is láthatók.
Pesten és Budán villatulajdonos, háziúr és bérlő volt, de többször lakott a budavári Sándor-palotában A ma éppen 175 éve született Wekerle Sándor háromszor volt Magyarország miniszterelnöke, ezt megelőzően pedig hazánk pénzügyminisztere. Élete és lakásai több pest-budai helyszínhez is kapcsolódtak, ezeket mutatjuk be születésének évfordulóján.
A XVIII. kerületben nyílt meg az ország első szolgáltatóháza Pestszentlőrincen, a Lenkei utca 2–4. szám alatt 60 évvel ezelőtt nyílt meg az ország első szolgáltatóháza, amely négy környékbeli gyár munkásait szolgálta ki. A későbbiekben elsősorban az újonnan épült lakótelepek, a peremkerületek és a vidék szolgáltatási színvonalát kívánták szolgáltatóházak építésével javítani.

További cikkeink