Széchenyi István

2020. január 12. 09:00
Nehéz elképzelni ma a világot bankok nélkül. Magyarországon azonban az elmaradott gazdasági viszonyok miatt a XIX. század közepéig hazai bank nem működött. Az első pénzintézetet 180 évvel ezelőtt nem gazdasági érdek, hanem honjobbító gondolat hozta létre. Sokan kételkedtek abban, hogy Magyarország elég érett-e egy ilyen intézményre, de az az ötlet életképességét igazolta, hogy a megalakult Pesti Hazai Első Takarékpénztárból nagyon sikeres gazdasági vállalkozás lett.
2019. december 20. 09:00
A tűz és a víz volt az élete. Tengerész akart lenni, a hajózás érdekelte. A tervei alapján készült Hableány nevű kis gőzösön elsőként jutott el hajóval Párizsba, regattaversenyeket szervezett a Dunán, hajókapitányi vizsgát tett, majd a tűz lett az élete, pontosabban annak megfékezése. Megszervezte nem csak a magyar főváros tűzoltóságát, hanem Isztambulét is. Munkája elismeréseként pedig megkapta a szultántól a pasa címet.
2019. november 17. 10:00
170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet! 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.
2019. október 7. 08:00
A vasút alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat. Nemcsak gyorsabban lehetett utazni a vasúton, hanem olcsóbban is. Magyarországon e nagy munka 175 éve kezdődött el, az első magyar gőzvontatású vasutak építésével.
2019. augusztus 30. 12:00
Az óbudai hajógyárban, a Széchenyi nevű hajó keresztelési és vízrebocsátási szertartásán énekelték először nyilvános ünnepségen a himnuszt, a főváros minden pontjától érkezett sokaság előtt, 175 évvel ezelőtt. Az Erkel Ferenc által megzenésített Kölcsey-vers hatásáról lelkesedve írtak a korabeli lapok 1844-ben. Az „Isten, áldd meg a magyart” kezdetű művet nagyszerűnek, felségesnek, magasztosnak nevezték, amely a szívet és a lelket felemeli.
2019. július 23. 10:00
Egy szakemberekből álló bizottság 1811-ben megállapította, hogy Buda és Pest közé állandó hidat építeni műszakilag nem lehet. Ez a korszak technikai és műszaki ismeretei alapján megalapozott megállapítás volt. Ám alig nyolc évvel később, 1819-ben jelentkezett egy tervező, aki a hatóságok véleményét is megváltoztatta.
2019. július 20. 10:00
Viszonylag fiatal vadgesztenyék az út két oldalán, évszázados platánok a kertekben: ilyen most a Városligeti fasor. Egy fasor, amelyen több mint kétszáz éve járnak a fővárosiak.
2019. február 4. 11:22
A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy kikötőfejlesztési program indul a Dunán. Ismerje most meg velünk ennek kapcsán a Duna-parton épült kikötők történetét.
2018. november 21. 11:56
„Fővárostok nevét Budapestre kellene változtatni, melly kevés év, sőt hónap mulva olly megszokottan ’s könnyen hangzanék mint Bukarest, ’s igy két város egyesülne, melly most nem legjobb szemmel nézi egymást.” Nem csak a Lánchidat, az Akadémiát, az Óbudai Hajógyárat, a pesti terek fásítását, a lóversenyt, a budapesti malomipart köszönheti Budapest Széchenyi Istvánnak, hanem magát a főváros nevét is.
2018. október 20. 19:54
1808 októberében alakult meg az első bizottság Pest fejlesztésére. A bizottságok tevékenységükkel máig meghatározták a főváros fejlődési irányait és klasszikus városképét.
2018. október 19. 12:26
Egy emlékmű áll az V. kerületi Szabadság tér sarkán: talán nincs a világon párja. Azt a pillanatot örökíti meg, hogy egy dúsgazdag gróf felesége fát ültet. Ide invitáljuk most fákról szóló sorozatunkban a pestbuda.hu olvasóit, hogy Széchenyi István platánjainak nyomába eredjünk.
2018. augusztus 15. 08:13
Ha tartós hőség van és aszály, a folyók is apadni kezdenek. És ha a Duna eléri a nagyjából 1 méteres vízszint-határt Budapestnél, a híradásokban rendre megjelenik egy kis zátony. Ez az Ínség-szikla, ami a Szabadság hídtól északra, a Gellért-hegy lábánál áll a mederben.
2018. július 20. 07:05
A Lánchíd láncai pár napja Will Smith akciója miatt a világ figyelmének középpontjába kerültek. Azonban 170 évvel ezelőtt más miatt kerültek a figyelem középpontjába a láncok.
2018. június 4. 10:58
Tudta, hogy a Lánchídon tilos volt hajót átvontatni? Így szabályozták a Lánchíd működését az építkezés kezdetén a hídvámtól a befagyott Duna használatáig.
2018. március 13. 12:01
Pest történetének egyik legsötétebb napja 1838. március 13-a. Az ekkor kezdődő áradás március 15-ig egyszerűen letarolta Pestet és Buda alsóbb részeit.
2018. március 2. 08:45
Végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit Széchenyi István a társaival, hogy megtalálják a pest-budai Duna híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
2018. február 19. 09:45
A tervek szerint idén elindul a Lánchíd és az Alagút felújítása. A Lánchíd Budapest jelképe, talán legfontosabb épülete külsejében nem, de néhány fontos elemében megváltozik, megújul. Most induló sorozatunk a Lánchídhoz kapcsolódó érdekes történeteket mutat be.
2016. szeptember 23. 16:50
1791. szeptember 21-én született meg Bécsben Széchenyi István, akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyar” kitüntető címmel illetett, és aki az első magyar személyiség volt, aki Pest és Buda egyesítését szorgalmazta.
2016. szeptember 23. 16:16
Széchenyi István születésének 225. évfordulóján új állandó kiállítással tiszteleg a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum „a legnagyobb magyar” életműve előtt.
2016. szeptember 20. 15:25
Széchenyi István születésének évfordulójáról ezüst érmékkel emlékezik meg a Nemzeti Bank.
2016. szeptember 14. 13:58
Széchenyi István Hitel című művét újra kiadják, a mai magyar nyelvre átültetve.
2016. február 8. 14:13
Már jó száz éve le-le akarják bontani, de továbbra is velünk van, és se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk a Citadella épületét. A Gellérthegy tetején álló erődítménybe vagy annak helyére már sokan sok mindent megálmodtak Széchenyitől Makoveczig, de most csak egy a biztos: megkopott turistacsapda hangulatát árasztja a hely. De most talán tényleg felújítják majd. Vagy sem.
2016. február 3. 21:10
„Fővárosotok nevét Budapestre kellene változtatni... Milyen haszon áradna ebből az egyesülésből, milyen virágzó fővárosa lenne Magyarországnak rövid idő múlva!” És a legnagyobb magyar álma valósággá lett.