A budai és a pesti közönség 1863. június 8-án a Duna-partra tódult, hogy szemtanúja legyen az első jelentős evezősversenynek a Dunán. A csónakokban neves arisztokraták mellett polgárok ültek, akik többféle díjért csatáztak. Az 1863-as verseny nemcsak szórakozás volt a közönségnek és a résztvevőknek, hanem valójában egyfajta politikai kinyilatkoztatás. A versenyt ugyanis az a Budai-Pesti Hajós Egylet rendezte, amely egyszerre volt egyfajta emlékmű, tisztelgés, többé-kevésbé rejtett lázadás, társasági fórum, és mindemellett az ellenkező nemmel való illedelmes találkozás terepe is.

Elsőként azt tisztázzuk, miképp lehet ennyiféle szerepe egy egyszerű sportegyesületnek?

Evezősök a Dunán 1912-ben. Az evezés mindig is népszerű társasági program volt (Fotó: Fortepan/Képszám: 7836)

A Budai-Pesti Hajós Egylet 1861. április 20-án alakult, majdnem pontosan egy évvel azután, hogy Széchenyi István öngyilkos lett. Az alapítást nem véletlenül időzítették ekkorra, ezzel is emlékezve a „legnagyobb magyarra”. Az egyesület alapszabálya kimondta: az egylet mindenkori „vezérhajója” a Széchenyi nevet kell, hogy viselje.

Az egyletnek tagjai voltak Széchenyi fiai is, azaz Ödön és Béla, sőt Béla az igazgatói posztot is ellátta. A vezetőség ráadásul a kor arisztokrata krémjéből került ki, a tagság pedig arisztokratákból és polgárokból állt, akik egyfajta „ártatlan” találkozási, társasági szervezetként hozták létre ezt a kört, ahol a kor vezetői könnyed keretek között eszmét cserélhettek, akár kint a vízen, bármilyen témáról. Ne feledjük, az 1860-as évek kényes politikai környezetben teltek, Széchenyi István öngyilkossága is politikai okokra volt visszavezethető.

A kor egyik legsokoldalúbb arisztokratája, Széchenyi Ödön, aki többek között a Budavári Sikló kezdeményezője, az evezőssport támogatója, megszervezője, egyben az önkéntes és hivatásos budapesti tűzoltószervezetek megszervezője és első vezetője, mindemellett hajóskapitány is volt (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az első évben ráadásul az egylet egyenruhája vörös ingből állt, ezzel Garibaldi korábbi sikeres hadjáratára is utaltak, amely végül elvezetett az egységes olasz államhoz. (Garibaldi seregében az egyenruhaként hordott vörös ingnek semmi köze nem volt a kommunista ideológiához, egyszerűen ilyen színű, valójában mészárosoknak gyártott ingeket tudtak nagy tételben olcsón megvenni.)

Az evezőstalálkozók persze jó alapot nyújtottak, hogy az evezésekre – az illemszabályok betartásával – hölgyeket is meghívjanak. A társasági evezések mellett azért a sport és a versenyzés is cél volt.

Az egylet 1863. június 8-án szervezte meg az első evezősversenyét a Dunán, a Margit-sziget és a Lánchíd között. Az érdeklődés hatalmas volt, nemcsak a partok teltek meg, de a Lánchíd, sőt, a házak teteje is tele volt nézőkkel. A fizető és az előkelő vendégek két hajón kaptak helyet, a Ferdinánd-Miksa és a Károly főherceg nevű gőzhajókon, ahol vidám zeneszó mellett élvezhették a látványt.

A versenyek este fél 6-kor kezdődtek, a hajókat ágyúszó indította. Összesen négy versenyt rendeztek meg, az első az „Asszonyságok díjáért” ment, két hajó állt célba, a rendező Pest-Budai Hajós Egylet Irma nevű egysége ellen a Willis nevű hajó állt ki. Mindkét versenycsónak angol készítmény volt, és itt az Irma diadalmaskodott. A hajókról és a versenyről a Vadász és Versenylap 1863. június 10-i száma ezt írta:

„E verseny különös érdekkel bírt, mert a két hajó még sohasem ment együtt, s az előleges gyakorlatok alkalmakor órával tett észlelődések olly egyenletes sebesnek bizonyították a két hajót, hogy a legkisebb valószínűséggel sem lehetett előre meghatározni, mellyik bír több nyerési esélylyel. A verseny napján azonban Irma mégis részesült egy senki által előre nem láthatott előnyben, ugyanis reggeltől fogva erős alszél fújt, melly felkavarván a vizet, ez nagy hullámokat hányt, a habok pedig a rövidebb Willist felette ingóvá teszik, miáltal folyvást elveszti egyenes irányát; mig a hosszabb Irma igen szépen szeli a hullámokat a nélkül, hogy a hajó ezáltal ingóvá válnék. Induláskor Willis, mely valamivel előbbre állott, az első pár évedzőcsapásra mindjárt elhagyta Irmát, ez azonban néhány másodpercz mulva mellé nyomult s el is hagyván annyira távolozta, hogy mintegy 30—40 öl távolság maradt a két hajó között; s igy Irma könnyen érkezvén le, megnyerte az Asszonyságok díját. Idő: 7 p. 48 mp. Willis: 8 p. 27 mp.”

A második versenyt a „Waldstein–Széchenyi díjért” rendezték, itt állt rajthoz az egylet Széchenyi nevű hajója, amely ellen az Ebner Ede tulajdonában lévő Nádasdy nevű, Óbudán épített hajó, illetve Rosty Pál Ellida nevű hajójának versenyzői álltak ki. A díjat végül az Ellida nyerte el, mindössze néhány öllel megelőzve a többieket.

Az Ellida nevű csónak ábrázolása. A csónakkal Rosty Pál és Birly István 1852-ben Rotterdamból evezett Pestig. Az előtérben lévő egyszemélyes csónakban Széchenyi Ödön ül (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A harmadik verseny a kétpárevezősöké volt, két egység indult, itt a nyertes egy Schubert András nevű molnár lett. A negyedik verseny azért volt a leglátványosabb, mert itt 20 hajó indult, de ezek nem versenycsónakok voltak, hanem közönséges révész- és halászhajók.

Lett volna egy ötödik viadal is, ami egy fogadást döntött volna el, itt Széchenyi Ödön és Semsey Lajos versenyzett volna, de az erős hullámzás miatt ez végül elmaradt.

A verseny után az egylet tagjai az Európa fogadóban lakomát rendeztek, amely a beszámolók szerint 11 óráig tartott, ahol az elhangzott pohárköszöntőket Waldstein János gróf nyitotta meg, aki kiemelte, hogy e verseny is Széchenyi István emléke előtt tisztelgett, az általa meghonosított evezős sportot folytatta.

Csónakház a Vámszedőház előtt az 1880-as években (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Már ekkor elindult a következő versenyre való felkészülés, hiszen tudni lehetett, hogy a pesti, pozsonyi és bécsi hajósegyletek már készültek a következő évre, mégpedig úgy, hogy mindegyikük Angliából tervezett új hajót rendelni. 

Nyitókép: Evezős a Dunán 1908-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 158173)