0 kilométerkő
Aki a nullás kilométerkövet is alkotta – Borsos Miklós 115 éve született
2021. augusztus 13. 9:00
A szobrászművészként, éremművészként és grafikusként egyaránt elismert Borsos Miklós 115 éve, 1906. augusztus 13-án született az erdélyi Nagyszebenben. Győrben, majd 1945-től Budapesten élt. Télen a Várnegyedben, az Úri utca 6. szám alatt, nyáron pedig Tihanyban dolgozott, állandó múzeuma pedig Győrben látogatható. Budapesten több alkotása is látható, egy-egy műve akaratlanul is felhívja magára a figyelmet.
További cikkeink
Egy 200 éves hídterv
Egy forradalmi ötletet javasolt 200 éve Svoboda János, mégpedig egy láncokon függő, mederpillér nélküli híd építését. Ezzel több, mint 75 évvel előzte meg a korát, hiszen ilyen híd a Duna Pest és Buda közti szakaszán csak a XIX. század végén épült meg.
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott
Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt
Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.