Árpád-kor
Akinek nincs szobra a Hősök terén – III. Béla király emlékezete a fővárosban
2024. szeptember 10. 15:00
Mintegy fél évszázaddal Buda alapítása előtt, 1189-ben kétszer is diplomáciai találkozó helyszíne volt Óbuda: III. Béla király nyáron itt látta vendégül a keresztes hadjáratra induló német-római császárt, majd fél évvel később ugyanitt fogadta a császár követét. Az utókor által Magnus Bela Rex néven emlegetett királyt Székesfehérváron temették el, de a XIX. században a budavári Mátyás-templomban helyezték el földi maradványait. Cikkünkben felidézzük, milyen lehetett Óbuda a király 835 évvel ezelőtti itt-tartózkodása idején.
A tatárjárást is megélt védőárok került elő az Erzsébet híd pesti hídfőjénél
2019. február 27. 13:23
Fontos eredményt hozott a belvárosi távhővezeték munkálatai miatt kezdett ásatás: a XIII. században Pestet körülvevő védőárok részlete került napvilágra az Erzsébet hídnál.
Indul az Árpád-ház Program
2017. november 11. 10:51
A program célja, hogy az Árpádok öröksége méltó helyére kerüljön a magyar és az európai közemlékezetben.
Hit és hely: a gercsei templom
2016. március 30. 15:50
Nyolcszáz éve építhették, többször leégett, falai félig leomlottak, de most mégis áll, és húsvétvasárnaptól újra miséznek is benne. Árpád-kor, gót betűs kőkereszt, újonc facsemeték: Budapest határában jártunk, a gercsei templomnál.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.