bérfuvarozás

fortepan_82548.jpg Az utolsó konflis A konflisok és fiákerek a békebeli idők hangulatát idézik. A dualista kor Budapestjét, ezért is volt sokaknak fájó, hogy az 1920-as években fokozatosan tűntek el ezek a járművek a főváros utcáiról. Az utolsó konflisengedélyt 1931 tavaszán, 95 évvel ezelőtt vonták be.
A fővárosi taxizás hőskora A pesti Kerepesi út elején egy tekintélyes méretű épületben található a Főtaxi központja. Az immár több mint százéves épület adott helyet a cég jogelődjének, a fővárosi bérfuvarozást 1913-ban elindító Autotaxi Rt.-nek is. Érdemes áttekintenünk a cég történetét, mert ezzel bepillantást kapunk a fővárosi taxitörténet hőskorába, valamint Haltenberger Samunak, a cég alapítójának és vezetőjének a tevékenységét is megismerhetjük.

További cikkeink