Bogdáni út

198864_bogdanfy2_1_.jpg Átadták az ELTE felújított Bogdánfy úti sportcsarnokát Teljeskörűen felújították az Eötvös Loránd Tudományegyetem XI. kerületi, Bogdánfy úti sportcsarnokát. Az 1987-ben épült 2400 négyzetméteres csarnokban hosszú idő után méltó környezetet kap az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a szabadidejükben is sportolhatnak itt.
Ipartörténeti érték Óbudán: 100 évvel ezelőtt épült fel a Budapesti Harisnyagyár elődje Egy apróhirdetésben keresett munkatársat balatoni nyaralójába a Budapesti Harisnyagyár 1989-ben. Akkor még valószínűleg senki sem sejtette, hogy néhány éven belül megszűnik a legendás óbudai vállalat, amely idén ünnepelhetné megalapításának 100. évfordulóját. Az ipartörténeti emlékek rajongóinak, valamint a gyár egykori dolgozóinak és leszármazottaiknak sovány vigaszként szolgálhat az a tény, hogy a hajdani gyár épületei a mai napig állnak, és remélhetőleg – ipartörténeti műemlékként – a jövőben is állni fognak majd.

További cikkeink