Irredenta szoborcsoport

180502_egtajak.jpg Száz éve avatták fel a Szabadság téren az Irredenta szoborcsoportot – A nemzet búcsújáró helyének tervezték Száz évvel ezelőtt, 1921. január 16-án leplezték le a Szabadság téren tolongó ötvenezer ember előtt azt az Irredenta szoborcsoportot, amely a magyar nemzet egyik első látványos válasza volt a trianoni békediktátum igazságtalanságára. A Védőligák Szövetségének felkérésére Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc szobrászművészek öntötték szoborba mindazt, amit az alig több mint fél éve elszakított országrészek jelentettek Magyarország történelmében.
Trianon 100: a magyar fájdalom és remény emlékművei az egykori Budapesten A trianoni békediktátum 100. évfordulójára való megemlékezések feltehetően végigkísérik az egész esztendőt. Ezért annak jártunk utána, hogy Budapest közterületein milyen formában jelent meg az 1920-as tragikus döntésre való emlékezés. Az 1945 után berendezkedő hatalom ugyan átírta a nemzeti emlékezetet, és ennek részeként leromboltatta a történelmi Magyarországra és az országvesztésre utaló szobrokat, de régi képeken és újságokból fel tudjuk idézni, hogyan gyászolt Budapest.

További cikkeink