Jókai Anna
A Fiumei úti sírkertben avattak emléktáblát Jókai Anna tiszteletére
2022. június 8. 17:00
Jókai Anna halálának ötödik évfordulóján avatott emléktáblát a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben. A nemzeti emlékhelyen nemcsak tábla, de mostantól a főbejáratnál található tér is őrzi a kilencven éve született író nevét, aki a Nemzeti Kegyeleti Bizottság első elnöke volt.
Jókai Anna emlékére irodalmi szalon nyílik
2017. augusztus 7. 19:13
Az I. kerületi szalon irodalmi esteknek, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.