Köztelek utca

195608_00.jpg Fény járja át az újjászületett Ráday Házat A Ráday utcában, különösen pedig a Markusovszky téren nagyszabású építkezés folyt az elmúlt években, melyről a közelmúltban hullott le a lepel: elkészült a 2019 elején leégett Ráday Kollégium új épülete. A munkálatok magában foglalták az eredeti központ felújítását is, így egy egész épülettömb született újjá Ferencváros szívében. Régi és új harmonikusan simul egymásra, remekül fejezve ki a falak között uralkodó keresztyén értékeket is.
A Pál utcai fiúk is jártak a Köztelek utcában – Széchenyi ötletéből született a gazdaságvédő egyesület Fővárosunkban számos érdekes, különleges, néha egyenesen rejtélyes nevű utcákkal találkozhat az ember. A Köztelek utca is ezek közé tartozik. Aki szereti Molnár Ferenc örökbecsű regényét, A Pál utcai fiúk című alkotást, talán fel tudja idézni, hogy ebben az utcában szippantott az ablakokra sűrűn lerakódott dohánytörmelékből, vagyis a tubákból tanítás után Nemecsek és Csónakos. A szövegből az is kiderül, hogy az utca egyik oldalán hatalmas dohánygyár állt. Az azonban, hogy a másik oldalon az utcának nevet adó épület is megvolt már, nem derül ki az izgalmas történetből. Mi is volt a Köztelek, ki tervezte és kiknek?

További cikkeink