limes
A rómaiak útját még ezer évig használták az itt élők
2020. május 15. 15:00
Óbudán feltárták az egykori római limesút egy érdekes szakaszát, az út felületén különböző korokból származó leleteket találtak. Ezek azt bizonyítják, hogy ezt a szilárd, kőburkolatú szakaszt a római közigazgatás és hadsereg kivonulását követő több mint ezer éven keresztül tovább használhatták a Duna mentén közlekedők.
Világörökséggé nyilvánítanák a limest
2018. február 8. 14:35
A Római Birodalom egykori határvidékének emlékeit, közöttük Aquincummal világörökségi helyszínnek nyilváníttatná négy ország.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.