Mikula Ferenc

488919469_1751445562395098_204770465577677611_n (1).jpg Visszakerül a Honvéd Főparancsnokságra a Szent Korona és Magyarország címere Már készül a budai Várban újjáépülő Honvéd Főparancsnokság egyik ékessége, a főhomlokzatot díszítő timpanon-szoborcsoport, amely még idén a helyére kerül. A közel négy méter magas, tizennégy méter széles műalkotás középpontjában Magyarország díszkeretbe foglalt középcímere található a Szent Koronával, amelyet balról és jobbról egy-egy angyal tart. Az allegorikus jelenet a magyar államiságot, a honvédelmet és a nemzeti dicsőséget szimbolizálja.
Szobrok a magasban – Újjászületnek a Honvéd Főparancsnokság díszei A Dísz téri épület napról napra nyeri vissza régi külsejét, hamarosan visszakapja az eredetivel megegyező díszeit is. De mit ábrázoltak és milyen jelentést hordoztak a Honvéd Főparancsnokság palotájának szobrai? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Álmos és Előd elveszettnek hitt szobrát találták meg a Várban – A Halászbástyán álltak egykor a vezérek Elveszettnek hitt műalkotások kerültek elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor. Megtalálták azokat az Álmos és Előd vezéreket mintázó, több mint 100 éves eredeti szobrokat, melyek egykor a Halászbástya északi főtornyát díszítették, valamint számos érdekes épületmaradványra is rábukkantak.

További cikkeink