A Dísz téri Honvéd Főparancsnokság épületének helyreállítása a kupola elkészültét követően nemsokára újabb fontos állomáshoz érkezik. Jelenleg a szakemberek a homlokzatot koronázó timpanon-szoborcsoport 1:1 arányú mintáján dolgoznak, amelynek alapján a szoborkompozíció még az idén elkészül – olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

A Dísz téri Honvéd Főparancsnokság tetődíszei (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Honvéd Főparancsnokság timpanondísze egy allegorikus jelenetet ábrázol, amely a magyar államiságot, a honvédelmet és a nemzeti dicsőséget szimbolizálja. A háromszögű timpanon középpontjában Magyarország díszkeretbe foglalt középcímere található, amelyet balról egy férfi-, jobbról pedig egy női angyalfigura tart.

Az allegorikus alakokat gazdag hadi motívumok övezik, amelyek az épület egykori rendeltetésére utalnak. A zászlók és pajzsok a nemzeti és katonai hagyományok jelképei, az ágyúk és ágyúgolyók a honvédelmet és a katonai sikereket idézik, míg a pallos és a koszorúk a hősiességet és a dicsőséget szimbolizálják.

A szoborcsoport rekonstrukciója archív fotók és művészettörténeti kutatások alapján valósul meg (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

A timpanon mészkőből, a benne elhelyezkedő szoborcsoport fémöntvényből készül. A műalkotás méreteiben is lenyűgöző: a timpanon magassága közel négy méter, szélessége eléri a tizennégy métert, míg az angyalalakok magassága meghaladja a két métert. Az eredeti tervek hiányában a műtárgy rekonstrukciója teljes mértékben archív fotók és művészettörténeti kutatások alapján valósul meg. Az egykori Honvéd Főparancsnokság homlokzatán található ornamentikák, domborművek, ívzugszobrok, trófeumok, díszvázák, valamint a timpanon-szoborcsoport is Mikula Ferenc udvari szobrászművész nevéhez fűződnek.

A Kallina Mór tervezte, Dísz téri Honvéd Főparancsnokság épülete a második világháborúban súlyos, de nem végzetes találatot kapott. A helyreállítás azonban elmaradt, és a kommunista hatalom ideológiai okokból az első emelet magasságáig visszabontotta az épületet. A Nemzeti Hauszmann Program részeként eredeti formájában állítják helyre a Honvéd Főparancsnokságot: az épület Szent György téri oldalát az egykori Honvédelmi Minisztérium homlokzatát idéző kiegészítés zárja majd le – írják a bejegyzésben. 

A Honvéd Főparancsnokság épületének látványterve (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

A főparancsnokság a látogatók számára nyitott és átjárható lesz a Dísz tér és a Szent György tér között, a budai Vár egyik legdíszesebb kupolájában pedig kilátó nyílik. Az újjászülető épületegyüttesben a helyszín történelmi hagyományaihoz hűen a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kap méltó helyet – fogalmaznak a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

A Honvéd Főparancsnokság épülete a második világháborúban megsérült. Helyreállítás helyett lebontották, csupán az alsó szint maradt meg torzóként

Forrás: Nemzeti Hauszmann Program

Nyitókép: Hamarosan visszakerül eredeti helyére a Honvéd Főparancsnokság timpanondísze (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)