mozizás

184646_mozi_andrassy_ut_41_-1958_fortepan_103055ny.jpg Rövid életű volt az első fővárosi mozi – Az 1910-es évektől már filmszínházakba is jártak a budapestiek Ha az első budapesti mozi történetét megfilmesítenék, az biztosan nem dokumentumfilm lenne, hiszen már az alapító-tulajdonos testvérpár is sokszor egymásnak ellentmondóan emlékszik vissza az Ikonográfra. Igazából azt sem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor volt az első vetítés az Andrássy út 41. szám alatt. Az engedélyt 1896. június 22-én adták ki, és ebben jóváhagyták a június 13-i előadást is. A tulajdonosok viszont májusi indulásról írnak. Annyi bizonyos, hogy a mozi, ahogy később Heltai Jenő elnevezte, 125 évvel ezelőtt indult el Budapesten, és bár sokszor „temették”, a mai multiplex mozik mellett a klasszikus filmszínházak is jelen vannak még a fővárosban.
Újra lesz mozi a Szigeten A Sziget fesztiválon ismét lesz mozizás: az ingyenes vetítéssorozat keretében kiemelkedő magyar mozisikereket és a nemzetközi filmfesztiválok kedvenc magyar alkotásait tűzik műsorra.

További cikkeink