![Ilyen lesz a Szent György tér a Várban, látványterv (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala) thumb_7510_default_big (1).jpg](/uploads/media/default/0001/08/thumb_7511_default_medium.jpg)
műemlékek
![185408_20210721_200627.jpg 185408_20210721_200627.jpg](/uploads/media/news/0001/04/thumb_3620_news_big.jpg)
2021. július 24. 9:00
A budai Duna-part egyik legjellegzetesebb épülete a vízivárosi Szent Anna-templom. Az I. kerületi Batthyány téren álló épület a főváros barokk építészeti emlékei közül is kiemelkedik. A templom története a XVIII. századra nyúlik vissza, alapkövét 1740-ben tették le, majd hosszú időn keresztül épült. Szentélye 275 évvel ezelőtt, 1746-ban készült el, s az épület befejezéséig ezt használták templomként. Az évfordulón felkerestük Buda patinás templomépületét.
Ismét egymás szomszédai - Ottlik-kert épül Újbudán
2018. július 15. 17:02
Ottlik Géza gyakran kószált a „nádasokkal körülvett Feneketlen-tó” környékén; kicsit odébb, az Ulászló-Bukarest utca által négyzetet körülíró területen, a Kosztolányi Dezső tér mögött most kertet építenek az író tiszteletére. A közösségi tér kialakítására szeptember 21-ig lehet pályázni.
Műemléki keretet nyitott a főváros
2016. október 13. 9:40
A budapesti önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít műemléki épületek rekonstrukciójára.
További cikkeink
![Ilyen lesz a Szent György tér a Várban, látványterv (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala) thumb_7510_default_big (1).jpg](/uploads/media/default/0001/08/thumb_7511_default_medium.jpg)
![A nyitóképen: A szerviták épületegyüttese Klösz György fotóján 1894 körül (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.026) 00.jpg](/uploads/media/default/0001/08/thumb_7545_default_medium.jpg)
![Minden jármű után beszedték az adót 1924-től (Fotó: Fortepan/képszám: 24122) fortepan_24122_v.jpg](/uploads/media/default/0001/08/thumb_7477_default_medium.jpg)