Örökimádás-templom

189642_00_dsc08189.jpg Középkor a századelőn – Aigner Sándor építészeti munkássága Pesten és Budán is áll egy-egy fontos, városképet meghatározó épülete, mégis alig ismerjük Aigner Sándor nevét. Az Üllői úti Örökimádás-templom és a Bartók Béla úti Szent Imre Kollégium is megvilágítja építészeti érdeklődését: a középkori stílusokban, neorománban és neogótikában tervezte épületeit. A budai Fő utcát is gazdagította volna egy hatalmas művével, 1912. január 30-án – tehát éppen száztíz évvel ezelőtt – bekövetkezett halála azonban megakadályozta ebben.
Neogótikus csoda az Üllői úton – Aigner Sándor tervei alapján épült Ferencváros egyedi temploma Budapest világvárossá tételében óriási szerepet játszott az a nagy létszámú építészgárda, amelynek tagjai az 1870-es és 1910-es évek között szinte ontották magukból a szebbnél szebb terveket. Ma is álló középületeink és lakóházaink nagy része az ő munkájuk gyümölcse. Amennyire általánosan elfogadott ez a nézet, annyira igaz az a megállapítás is, hogy néhány tucat építőművészünket leszámítva a legtöbb mester neve a feledés homályába merült. Ilyen Aigner Sándoré is, aki a neogótika mestereként számos templomot tervezett. Fő műve az Örökimádás-templom Ferencvárosban.

További cikkeink