panoráma

199728_md22_18.jpg A Postapalota tetején: megnyílt a panorámaterasz Buda ikonikus épületében Új fejezet indult a budai Postapalota történetében 2023. június 16-án: Sándy Gyula fő művének közel 100 éves fennállása óta, most először bárki feljuthat az épület panorámateraszára, megcsodálva az onnét nyíló városi kilátást. A korábbi tervekkel ellentétben az ikonikus bástyatorony biztonsági okokból nem lett kilátópont, de így is nagy élmény a közel százéves épület tetejéről körbenézni. Elsőként a sajtó képviselőinek, köztük a Pestbuda újságírójának mutatták be az új látványosságot: a hivatalos megnyitás előtti napon épületséta keretében jártunk a Postapalota tetején.
Clark Ádámtól Cseh Tamásig – Számtalan titkot őriz a 170 év után újjászülető Citadella A Gellért-hegy tetején trónoló erőd masszív tömbjét mindenki ismeri, aki vala ellátogatott Budapestre, vagy legalább képen látta már. Generációk tartották az elnyomás szimbólumának, többször is le akarták bontani, de máig velünk van. A katonaság kivonulását követően megnyugtató funkciót nem igazán sikerült találni neki: maradt az évtizedes kallódás. Ennek vethet véget a most elkezdődött munka.
Itt az új Google Earth, nézze meg Budapestet! A Google Earth internetes, 3D világtérkép minden korábbinál részletesebben mutatja be bolygónkat – köztük a három dimenzióban feldolgozott nagyvárosokat, így Budapestet is.

További cikkeink