pápa
Ferenc pápa budapesti látogatásának helyszínei
2023. május 1. 16:00
Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. között három napot töltött Budapesten, ez alatt az idő alatt a magyar főváros több helyszínén járt. Megmutatjuk, Pest és Buda mely pontján, mely épületeiben jelent meg a Buenos Airesben született jezsuita egyházfő, aki 2013 márciusától tölti be pozícióját, és Argentínából érkezett a Vatikánba.
Pápák Budapesten – Több egyházfő is járt a magyar fővárosban a megválasztása előtt
2021. április 8. 10:00
Igazi meglepetésként hatott a közelmúltban a bejelentés: Ferenc pápa idén ősszel Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére. Hasonló eseményre legutóbb épp harminc éve, 1991-ben került sor, amikor II. János Pál pápa járt a magyar fővárosban. Rajta kívül négy olyan katolikus egyházfőről tudunk, aki megfordult Budapesten, igaz még azelőtt, hogy római pápává választották. De mit ismertek meg az eddigi pápák a fővárosunkból? XI. Piusz 1891-ben itt látott először villamost, XXIII. János 1930-ban a Szent Imre-emlékévre érkezett, XII. Piusz és VI. Pál az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson vett részt. Bár még egyikőjük sem pápaként járt nálunk, mégis sokat jelentett számukra és a magyarok számára, hogy megismerték Budapestet.
Szobrot állítottak a Szent István-bazilikában II. János Pál pápának
2020. május 18. 9:00
A Szent István-bazilika papi bejárójánál állították fel az éppen száz éve, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál életnagyságú szobrát. A szentatya 1991. augusztus 20-án maga is járt a bazilikában, személyében első alkalommal érkezett pápa Magyarországra.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.