Puskás Ferenc
Meglepően kevés magyar olimpiai bajnoknak van szobra Budapesten
2024. augusztus 11. 12:30
Miközben hazánk a sikeresebb nemzetek közé tartozik az olimpián, több száz olimpiai bajnokunk közül alig néhánynak van méltó szobra Budapesten. Ám így is akadnak érdekes alkotások. Míg a prímet az Aranycsapat tagjai viszik, a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar sportoló egész alakos szobrát hiába keresnénk.
Az első magyar telefonközpontot 140 éve építette Puskás Tivadar
2021. május 3. 9:00
Budapesten 1881. május 1-jén kezdte meg működését az első telefonközpont, a berendezést Puskás Tivadar és testvére, Ferenc építette meg. Kezdetben még csak 25 előfizetője volt a telefonnak, de népszerűsége folyamatosan nőtt. A telefonhálózatra és a telefonközpontra alapozva jött létre később Puskás Tivadar igazán nagy találmánya a Telefonhírmondó, ami a milleniumi kiállításon is bemutatkozott.
175 éve született Puskás Tivadar
2019. szeptember 18. 8:30
175 éve született Puskás Tivadar, aki ugyan nem találta fel a telefonközpontot, viszont a telefontörténelemben ettől még jelentős szerepe volt.
Budapest, fociváros
2016. július 1. 15:55
Az elmúlt hetek a fővárosban (is) a futball körül forogtak: ünneplő tömeg lepte el több este is a körutat, és az utcákon, autókon, a házak falán is látható volt, zajlik az Eb. Utánajártunk, hogyan van jelen Budapesten a foci: a térképen, a szobrokban, az infrastruktúrában.
További cikkeink
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20-26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillag csúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.
Padot avattak André Kertész tiszteletére a Múzeumkertben
A Magyar Nemzeti Múzeum az André Kertész-emlékév záróeseményeként padot avatott a Múzeumkertben a világhírű magyar fotóművész tiszteletére. A XX. század egyik legnagyobb magyar fotográfusának hagyatékából jelentős részt őriz a múzeum.
Átadták az állami építészeti díjakat
A magyar építészet napján átadták a Kós Károly-életműdíjat, valamint más fontos szakmai elismeréseket. Az építészeknek adható legrangosabb díjat idén Ferencz István, a nemzet művésze vehette át.