Rakovszky Iván
Egykor parkettagyár volt a 85 éves Szent István park helyén
2021. április 1. 9:00
Az 1936. április 1-én átadott zöld területet eredetileg Lipótvárosi parknak hívták, majd nagyon rövid ideig Rakovszky park volt, de már 1937-ben megkapta mai nevét, azóta Szent István parknak hívják. A gyönyörű díszkert helyén egykor parkettagyár volt, kialakítását az 1920-as években a Közmunkatanács akkori elnöke, Rakovszky Iván szorgalmazta. Újlipótváros legkedveltebb parkja 85 éves.
Vén szivarok: séta a Szent István parkban
2019. október 23. 9:30
Friss levegő, elegancia és egy kis romantika: ezek voltak a kulcsszavak az 1920-as évek végén az újlipótvárosi Szent István park tervezésekor. Az eredmény pedig ma is önmagáért beszél, hisz valóban egy igazán modern, átlátható, jól használható zöld terület jött itt létre, ahol már generációk sora nőhetett fel. A budapesti fák nyomában ezúttal ide vezetett az utunk.
További cikkeink
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott
Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt
Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.
Kelta fellegvártól a csillagvizsgálóig: a Gellért-hegy sziklacsúcsának története
A világörökség része, Budapest egyik szimbóluma, tetején a számos téves mondával terhelt Citadellával. Ez a Gellért-hegy, amely egyben természetvédelmi terület is, több ritka növény otthona, amely a történelem során kevésbé ismert épületeknek is otthont adott.