Reiss Zoltán

00 corvinar.jpg Egy londoni épület ihlette a Corvin Áruházat – 100 éves lett Budapest ikonikus bevásárlóközpontja A Corvin Áruház több szempontból is a legek épülete: kiváló fekvésének köszönhetően sokáig a főváros legforgalmasabb bevásárlóközpontja volt, itt működött Budapest legelső mozgólépcsője, majd a szocializmus idején a leghanyagabb módon tussolták el a rossz állapotát. Néhány éve azonban szépen felújították, így március 24-én, megnyitásának 100. évfordulóján régi fényében ünnepelheti a születésnapját.
A Corvin Áruház csodái – Kívül és belül is igényes díszítéseket rejtett a város egykori büszkesége Unalmas, szürke dobozként ismerte meg a budapestiek nagy része a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruházat. A lehangoló burkolat, amely az 1960-as években került az áruházra, egy lepusztulóban lévő, de eredetileg minden elemében igényes és művészi épületet rejtett, amelynek megépültekor csodájára jártak. Az ormótlan fémburkolatot 2018-ban eltávolították, és hamarosan elkezdődik végre az épület felújítása, így remélhetőleg nemsokára újra a régi fényében, csaknem olyannak láthatjuk majd a Corvin Áruházat, Reiss Zoltán építész, Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek alkotását, amilyen az 1926-os átadásakor volt. Addig be kell érnünk a régi fényképekkel, amelyek szerencsére megőrizték az épület egykori csodáit.

További cikkeink