Royal szálló

186020_fortepan_109240_nyito.jpg A Nyugatról érkező turistáknak alakították ki a luxusszállót – 60 éve nyitott meg újra a Royal Budapest egykori legendás szállodái a II. világháborúban szinte teljesen megsemmisültek és az 1950-es években, a Rákosi-érában nem fordítottak arra pénzt, hogy az országban luxushotelek épüljenek, hiszen nem volt rá fizetőképes kereslet. A helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után változott: az ország új vezetésének fontossá váltak a Nyugatról érkező turisták és a valuta, amit itt elköltöttek. Nagyszabású szállodafejlesztések kezdődtek, az első között építették át az egykori luxusszállót, a Royalt, amely 1961. augusztusában nyitott meg újra.
Az első magyarországi filmvetítést 125 éve rendezték a nagykörúti Royal szállóban Nagy szerencse, hogy a honfoglalás időpontját a Magyar Tudományos Akadémia 896-ban állapította meg az eredetileg tervezett 895-höz képest. Ugyanis 1896-ban a hivatalos ezeréves évfordulót már olyan csodákkal is lehetett ünnepelni, mint az első hazai filmvetítések. Két helyen is láthatott a nagyközönség vetítéseket: a Lumière fivérek a Royal szállóban, az Edison-féle vetítések Lágymányoson zajlottak.
Vesztegzár a Royal Szállóban Negyven éve tűnt el az a betegség a Földről, ami azelőtt gyakorlatilag generációról generációra megtizedelte az emberiséget – a fekete himlő. A betegség szinte az utolsó pillanatig nem csak az ún. harmadik világ országait fenyegette, de felüthette a fejét akár egy európai főváros luxusszállodájában is. Ez történt Budapesten 1963-ban.

További cikkeink