televízió

191896_fortepan_56512_rtv_ujsag.jpg 65 éve sugározta az első hivatalos adást a Magyar Televízió A televízió lassan százéves találmány, amelynek kifejlesztésén számos magyar kutató dolgozott a kezdetekkor. Magyarországon mégis csak az 1950-es években kezdtek el azon munkálkodni, hogy a hazai háztartásokban is lehessen fogni magyar adást. A kísérleti adások már 1956-ban elindultak, majd a forradalom után, 1957. április 26-án este már filmet is vetített a tévé, de az első „hivatalos" adást, a Hősök terei felvonulást politikai okból csak 1957. május 1-én sugározta a Magyar Televízió.
Körpanorámás forgó éttermet és kilátót is terveztek a Széchenyi-hegyi tévétoronyba Budapest egyik legmagasabb pontján, a Széchenyi-hegy tetején 45 éve látható egy közel 200 méter magas antenna. Akik Budapestre érkeznek autóval az M1–M7 autópályák felől, elsőként ezt látják meg, és innen tudhatják, hogy már közel a főváros. Eredetileg nem csupán egy acéloszlopot, hanem étteremmel, kilátóval rendelkező vasbeton tévétornyot terveztek ide. Csak nem volt rá pénz.
50 éve nézhetünk színesben televíziót 50 éve lehet rendszeresen színes, magyar nyelvű TV-adást nézni Magyarországon. A szolgáltatás sokáig csak Budapesten volt elérhető, kezdetben 150 tévékészüléken.
Ötven éve indult a színes televízió Ugyan csak kísérleti jelleggel, de ötven éve indult a színes televízió Magyarországon.
Harminc éves a Szomszédok Pont harminc éve indult a gazdagréti lakótelepre költöző karaktereket és mindennapi életüket bemutató, Szomszédok című sorozat, amely 12 éven keresztül ültetett milliókat a képernyő elé.

További cikkeink