Őseink Buda falai alatt – 340 éve sikerült visszafoglalni a magyar fővárost a törököktől
Idén szinte az egész ország Mohácsra emlékezik, hiszen ötszáz esztendő telt el azóta, hogy 1526. augusztus 29-én a magyar sereg végzetes vereséget szenvedett a mohácsi síkon. Most, néhány nappal később azonban, szeptember 2-án, már Buda 1686-os visszafoglalásának 340. évfordulóját ünnepelhetjük. Az egymástól százhatvan évre lévő két esemény szinte keretbe foglalja a magyar történelem egyik legvészterhesebb korszakát. Mohács a középkori Magyar Királyság széthullásának tragikus jelképévé vált, Buda visszavétele pedig annak a hosszú küzdelemnek a fordulópontja lett, amely a történelmi magyar területek oszmán uralom alóli felszabadításához vezetett.
Öntőmunkás a lépcsőn – Kreatív Strobl Alajos-kiállítás az Andrássy úton
Strobl Alajos az egyik legjelentősebb magyar szobrászművész, aki az ország összes fontos személyének alakját megformálta. Politikusok, tudósok, művészek sora, sőt még maga a király is modellt ült neki. Az alkotáson túl tanított is a Képzőművészeti Egyetem elődjén, egykori munkahelye pedig születésének 170. és halálának 100. évfordulója alkalmából nagyszabású kiállítással tiszteleg a mester emléke előtt.
Nyolcvan éve építették újjá a lerombolt Szabadság hidat
Hatalmas esemény volt Budapest életében, amikor 80 évvel ezelőtt, 1946. augusztus 20-án átadták az újjáépített Szabadság hidat. Ez volt az első helyreállított Duna-híd a fővárosban. Az esemény minden szempontból mérföldkőnek számított.