utca
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca
2022. április 7. 14:30
A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Hat közterület kapott új nevet a fővárosban
2019. március 28. 13:25
Kalevala park, Regőczi István tér, Fácános tér is lett Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangú döntéssel adott nevet hat közterületnek a kerületek kezdeményezésére.
Jelek útvesztőjében Budapest utcáin
2019. március 19. 10:33
Bizonyára mindenki eljátszott már egyszer a gondolattal, mi történne, ha visszamenne az időben, és megnézné Budapestet 50, 60, 100 évvel ezelőtt. Az első, ami ilyenkor eszünkbe jut, hogy régen más képet mutattak az épületek, és kevésbé voltak zsúfoltak a közterületek. De ha tovább időzünk képzeletbeli múltbeli sétánkon, azt is felfedezhetjük, mennyivel kevesebb információ zúdul ránk a környezetükből, ugyanis nem voltak az utcákon közlekedési táblák és a figyelemfelkeltő szimbólumok. Most térjünk vissza a jelenbe, és tegyünk egy sétát Budapest utcáin úgy, hogy figyelmünket kizárólag a jelekre irányítjuk, és arra, milyen információt közvetítenek nekünk.
Időtlen probléma: köztéri órák Budapesten
2017. március 13. 16:43
A fővárosban száz éve még szinte mindegyik hirdetőoszlop tetején óra trónolt, a helyzet mára azonban gyökeresen megváltozott: a megmaradt köztéri óráink jó része elhanyagolt és pontatlan, a többségük ráadásul szépnek is csak erős jóindulattal nevezhető. Vannak azonban üdítő kivételek: bemutatunk néhány rejtett kincset, amelyek ma is épp olyan szeszélyesen mutatják az időt, mint egykoron.
Folytatná Józsefváros a megújulást
2016. július 7. 16:31
A VIII. kerület folytatná az Európa Belvárosa Programot a belső józsefvárosi utcák további felújítására.
Folytatná Józsefváros az utcák felújítását
2016. június 29. 11:51
A Corvin Sétány Program részeként folytatná Józsefváros a közterületek felújítását.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.