vasbeton

194400_00.jpg Egy kis India Budapesten – 145 éve született Medgyaszay István Medgyaszay István egy különleges színfoltot jelentett a XX. század első felének magyar építészetében. Számos társához hasonlóan őt is foglalkoztatta a nemzeti stílus megteremtésének gondolata, melyhez időben és térben is messzire nyúlt. Szenvedélyesen kutatta a magyar őstörténetet, ennek keretében még Indiába is elutazott. Épületei nemcsak ezeknek a nyomait hordozzák magukon, hanem nyugati tanulmányait és a modern anyaghasználatot is.
A vasbeton szerkezetes építés úttörője – 130 éve született Münnich Aladár építész A két világháború közötti Magyarország egyik legsokoldalúbb építésze volt. Tervezett nagypolgári villákat, kislakásos tömböt, banképületet, nagyszabású elképzeléseket vetett papírra városmegújítással kapcsolatban. Szakíróként is sikeres volt. Leginkább hatalmas ipari építményei tették ismertté nevét itthon és külföldön egyaránt.
Eiffelnél tanulta a vashidak tervezését – A budapesti metró megálmodója, akit Ferenc József császár is kitüntetett Egyik legkiválóbb mérnökünk, Zielinski Szilárd rendkívüli munkásságával, elhivatottságával nemcsak kortársai közül emelkedett ki, életműve a mai napig példaértékű. Ő tervezte egyebek között a városligeti Millenium hidat és a Margit-szigeti Víztornyot. Szinte mindent neki köszönhet a hazai mérnökség, elsőként szerzett doktori címet mérnökként, tanárként a mérnökképzés motorja volt. Közéleti tevékenysége megkoronázásaként az ő kezdeményezésére jött létre a Magyar Mérnöki Kamara.

További cikkeink