Zichy-kastély

181906_zichy17.jpg Megkaphatja a Zichy-kastélyt, a Magyar Írók Házát és az Óbudai Hajógyár volt épületeit a Petőfi Irodalmi Ügynökség Több, jelenleg állami tulajdonba tartozó budapesti épületet is megkaphat a Petőfi Irodalmi Múzeum alá tartozó Petőfi Irodalmi Ügynökség. A tervek szerint az egykori Óbudai Hajógyár és a Duna túlpartján álló Zichy-kastély épületeiben 2025-ig popkulturális és társművészeti központot hoznának létre.
Barokk pompa Óbudán – Mária Terézia is meglátogatta a Zichy-kastély tulajdonosát Fényűző élet folyt egykor Óbudán, a Fő téren található Zichy-kastélyban, amelynek falaiba a török alatt elpusztult királynéi templom köveit is beépítették. Lenyűgöző barokk pompa, díszes kapuk, impozáns terek, díszlépcsőház freskókkal és szobrokkal, a szórakozásról a bálterem, a biliárdszoba, a lövőterem gondoskodott, a pihenésről a díszkert szökőkúttal, egzotikus növényekkel. Még Mária Terézia is eljött vendégségbe e nagyhírű palotába, ahol rendszeresek voltak a koncertek és a színielőadások, sőt maga a gróf is fellépett. Mi maradt mára a Zichyek örökségéből? Ennek jártunk utána, amikor beléptünk az egykori barokk uradalom kapuján.
Felújítják az óbudai Zichy-kastélyt Indul az óbudai Zichy-kastély rekonstrukciója.

További cikkeink