Az erdei sétaút nyomvonalán az új 3,5 kilométer hosszú tanösvény halad, amelyen 14 interaktív táblát is elhelyeztek. Az úton a főváros környéki erdők élővilágával és az óbudai térség történelmével lehet megismerkedni 14 QR-kódot tartalmazó tábla segítségével. A természetjárók a táblák segítségével virtuálisan is „sétát” tehetnek az ösvényen. A táblákon szép régi képeket is láthatunk, például ezt az 1927-ben készült fotót, amelyen a Guckler-szikla előtt egy turista áll.


Hármashatár-hegy, Guckler-szikla 1927-ben (Forrás: Fortepan)

A november 20-án átadott tanösvény Guckler Károly főerdőmesterről kapta a nevét, aki egykor kezdeményezte és vezette a Hármashatár-hegy erdőterületének megújítását, illetve az ő nevéhez fűződik az eredeti sétaút tervezése és megépítése is – olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. oldalán.

Guckler Károly főerdőmester a XIX–XX. század fordulóján a fővárosi erdőterület megújításának kezdeményezője volt. Elkötelezett szakemberként irányította az addig tervszerű gazdálkodás hiányában folyamatosan romló fővárosi erdőterület növelését és minőségének javítását. Nevéhez fűződik a gyümölcstermesztés felhagyása után kopárrá vált Hármashatár-hegy újraerdősítése. Bécsi mintára talajképző szereppel feketefenyő-erdőket ültetett, amelyek napjainkra lehetővé tették az őshonos fafajok visszatelepítését.


Kilátás a Hármashatár-hegy felé, középen az Apáthy-szikla, 1938 (Forrás: Fortepan)

A Hármashatár-hegy, a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy oldalában végigfutó sétaút és tanösvény mellett két új kilátóteraszt is létesítettek: Óbudára és a főváros északi részére nyílik innen csodaszép panoráma. A Hármashatár-hegy a XIX. században azért kapta nevét, mert Pest, Buda és Óbuda egyesülése, vagyis 1873 előtt a hegytetőn találkozott Buda, Óbuda és Pesthidegkút határa.

Mostanra felújították a kilátót, a 100 éves sétaút felületét karbantartották, a hiányzó korlátokat és lépcsőket pótolták, új padokat és asztalokat helyzetek el, Virágos-nyeregben pedig új tűzrakó helyet építettek ki.

Az Óbuda fölötti hegyoldalban vezető kényelmes sétaút 7 kilométer hosszú. A század elején úgy alakították ki, hogy kevés emelkedő és lejtő legyen benne, végig mintegy 370 méteres tengerszint feletti magasságban halad.

Nyitókép: Új kilátóterasz a Guckler Károly sétaúton (Forrás: parkerdo.hu)