Buda

2020. május 20. 09:00
Budapest első állandó Duna-hídja, a Lánchíd magánvállalkozásban épült meg a XIX. század közepére. A fővállalkozóval, báró Sina Györggyel az állam különös szerződést kötött, csaknem egy évszázadra átengedve a hasznosítás jogait. A megállapodásban az is szerepelt, hogy a Lánchidat építő társaság engedélye nélkül senki nem szállíthat utasokat Pest és Buda között, sem hajón, sem kompon, sem csónakon.
2020. május 13. 09:00
A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a Pestbudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
2020. május 5. 10:00
A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.
2020. április 30. 16:00
A Csikós udvar alatt elhelyezkedő, a Budavári Palotának a Széchényi Könyvtárat magában foglaló épületétől a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épül újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntetik a repedéseket, megtisztítják és restaurálják a kőelemeket – mondta el lapunknak Potzner Ferenc, a felújítás tervezője. Az építmény így méltó környezetéül szolgál majd a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak.
2020. április 17. 14:00
Átfogó koncepció készült a budai Vár legfontosabb terének rendezésére. A várhatóan nyáron kezdődő munkák során felújítják a Szent György tér töredezett burkolatait és rengeteg új növényt is ültetnek az ágyásokba, de megújul a gyepfelület is.
2020. április 9. 09:00
A háború óta hiányzó elemeket építenek vissza a Mátyás kútja szoborkompozícióba, amelynek nemrég megkezdődött a restaurálása a Budavári Palota Hunyadi udvarában. Strobl Alajos szobrászművész egyik legismertebb műve a palota kibővítésének befejező szakaszában, 1904-ben készült el, a kitűnő mester régi nagy álma volt a kompozíció elkészítése. Mint a munkálatokat végző szakemberektől megtudtuk, megmarad a szobrok zöld patinája, és teljes műszaki felújításon esik át maga a kútszerkezetet is.
2020. április 4. 12:00
A budavári királyi palota a II. világháborúban súlyosan megsérült, helyreállítása évtizedeket vett igénybe, sőt az 1950-es évek átalakításai a korábbi háborús pusztítással voltak egyenértékűek. Sokáig vita volt arról, hogy mire használják a hatalmas épületet, felmerült a teljes elbontása, de állami, illetve pártcélokra való hasznosítása is, és ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden belső díszítést eltüntettek, lecsupaszítottak. Az Országos Széchényi Könyvtár csak néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben költözött be a palota krisztinavárosi szárnyába.
2020. március 19. 15:00
A pestis ellen régen nem volt orvosság, védekezni sem, legfeljebb elmenekülni lehetett előle. És persze fohászkodni; így amikor elvonult, a hálás lakosság hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel állított emléket égi segítőinek.
2020. március 17. 14:00
Idén 150 éves a Budavári Sikló. A világ második ilyen jellegű szerkezete 1870. március 2-án nyílt meg a magyar fővárosban. Eredeti kialakítása alapvetően tért el a mostani megoldástól, hiszen másutt volt a meghajtása, és a korszaknak megfelelően gőzgép működtette. Azonban több előremutató műszaki megoldás is jellemezte Pest-Buda új közlekedési eszközét.
2020. március 16. 10:00
Döbbenetes, megrázó és mindenki életét megváltoztató döntések születnek a napokban. Karantén, lezárás, közlekedési korlátozások, olyan intézkedések, amelyeket a legtöbbünk csak könyvekből és filmekből ismer. Ma ez az életünk része, reméljük, csak átmenetileg. A hasonló intézkedések azonban nem újkeletűek, nagyon régre nyúlnak vissza. Az 1831-es kolerajárvány idején a hajóhidat is lezárták Pest-Budán, ami miatt pánik tört a városban, a katonaságot is be kellett vetni.
2020. március 11. 14:00
A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
2020. február 29. 12:00
Buda elöljárósága elrendelte a középületek és a magánházak díszkivilágítását, fénylő transzparensek felállítását, népünnepély tartását, s mindenki a lehető legbuzgóbban hajtotta végre e rendelkezéseket. Az egész város lázban égett, a polgárok és a nemesek új ruhákat csináltattak maguknak. A város teljes vezetősége díszbe öltözötten sorakozott fel a Bécsi kapunál, 18 mozsárágyúból 70 díszlövést adtak le a Szent Korona hazatértét köszöntve, 1790-ben.
2020. február 14. 15:00
Az 1945-ös budapesti ostrom elképesztő károkat okozott a házakban, szinte nem maradt olyan épület, amelyet ne viselt volna meg a kegyetlen ostrom. A korabeli fotók megrendítő mementói a romos épületeknek.
2020. február 11. 12:00
A Hauszmann Alajos-féle palotabővítés során elnyert formájában építik vissza az egykori Szent István-termet, és az azt magában foglaló ötszintes épületrész is teljesen újjászületik. Ottjártunkor a tetőt már leszedték, a rekonstrukció 4,6 milliárd forintba kerül.
2020. január 30. 09:00
Régi vágyuk teljesült a budaiaknak 1900 januárjának végén, amikor végre megnyílt a régóta vágyott vigadójuk. De milyennek látták a budai polgárok kulturális igényeinek kielégítésére készült épületet 120 évvel a lapok tudósítói? Hogyan számoltak be a főváros legújabb palotájának átadásáról a korabeli újságok? Visszautaztunk az időben, és ennek jártunk utána.
2020. január 22. 09:00
Bár csak 70 évvel ezelőtt csatolták hivatalosan is Budapesthez, ma a főváros egyik leghangulatosabb kertvárosának számít a száz éve épült Wekerletelep. Mindenki azonnal beleszeret, aki egyszer arra téved. De mitől ennyire szerethető, és mit lehet tenni azért, hogy varázsa meg is maradjon?
2020. január 9. 09:00
Bár az épületen még bőven van mit csinálni, a Frankel Leó út felőli részén már szépen látható az új homlokzat. Helyzetkép a helyszínről.
2020. január 4. 09:00
Budapest kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. Az egyesítéssel, amelyet a reformkorban sokan szorgalmaztak, köztük Széchenyi István, megpróbálkozott 1849-ben a forradalom kormánya is, majd a levert szabadságharc után részlegesen az abszolutista hatalom, Buda és Óbuda összevonásával.
2020. január 3. 10:00
Idén szeptemberben Budapesten tartják meg az egyik legjelentősebb egyházi világeseményt, az olimpiákhoz hasonlóan négyévente megrendezett Eucharisztikus Kongresszust. Több százezer külföldi vendég érkezik egyszerre majd a rendezvényre, amely óriási lehetőség arra, hogy bemutassuk a főváros barátságos, emberközeli arcát, a korunkra jellemző tömegturizmusnál lényegesen mélyebb élményeket kínálva.
2019. december 18. 09:00
Bár a Nagymező és az Ó utca sarkán álló ház homlokzata réginek hat, valójában vadonatúj az épület, a falak mögött pedig egy posztmodern trendeknek megfelelő négycsillagos hotel nyílik hamarosan.
2019. december 15. 15:00
Az egyik legtöbbet alkotó szobrászként Varga Imre pályafutása során Szűz Máriáról és Kun Béláról egyaránt készített szobrot, alkotásai városszerte sok helyen megtalálhatóak ma is. Bemutatjuk a napokban 96 évesen elhunyt Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrait.
2019. december 2. 08:00
Budapest ékszerdobozának játékos megismerésére invitál a Mesélő Budapest zsebkönyvsorozatának első kötete, a Várnegyed titkai.
2019. november 29. 10:00
Házmán Ferenc a reformkori polgáreszmény megtestesítője volt, aki eltökélten harcolt a magyar nyelv használatáért, a szabadság eszméjéért, Buda és Pest egyesítéséért. A Szent Korona elrejtőinek egyike jogászként indult, de hamar hivatalnok, majd politikus lett, aki hosszú éveket töltött emigrációban. Hazatérve pedig Buda utolsó – Budapest 1873-as megszületése előtti – polgármestereként sokat tett a város fejlődéséért.
2019. november 24. 08:11
Emlékfákról szóló cikkünk első részében a millennium tiszteletére elültetett fákról szóltunk, amelyek szerte az országban hirdették az ezredévi jelenlétet. 1898-ben ezután, talán a sikereken is felbuzdulva, újabb felhívás jelent meg a lapokban: ezúttal Erzsébet királyné előző év szeptemberében bekövetkezett tragikus halála adott okot emlékfák ültetésére. Elsöprő siker lett ebből a kezdeményezésből is.
2019. november 22. 10:00
Áthelyezték a királyi palotában található Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát, mivel hamarosan megkezdődik az egykori Szent István-terem helyreállítása. Az eredeti tervekhez képest változott a promram: nem csupán az iparművészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, a hauszmanni palotabővítés idején létrehozott helyiséget és a két oldalról hozzá csatlakozó termeket rekonstruálják, hanem az alattuk lévő földszinti teret is.
2019. november 21. 10:00
A fa túléli az embert. Valószínűleg ez a banális igazság az alapja annak, hogy kialakult az emlékfák ültetésének gyakorlata – és nem is gondolnánk, milyen régi és szerteágazó gyakorlat ez! A budapesti fák nyomában most az emlékfákat próbáltuk sorba szedni.
2019. november 20. 09:00
Budapest legszebb, legelegánsabb utcájában van egy hatalmas palota, amely érthetetlen módon nem kell senkinek. A Rochlitz Gyula tervei szerint 1876-ban épült Andrássy úti MÁV-székház, amely három utca által határolt óriási tömbjével valaha az építtető magyar vasúttársaság gazdasági erejét hirdette, 2008 óta üresen, miközben a környezetében sorra építik át szállodákká az egykori bérpalotákat.
2019. november 19. 09:00
Az érdeklődők körében már most igen népszerű az 1971-ben elbontott és most újra felépített Főőrség épülete a budai Várban, a Hunyadi udvarban. Az épületet korábban takaró palánkot elbontották, mert a külső homlokzat elkészült, s azóta a Főőrség szabaddá tett fő- és oldalterasza emberek tucatjait vonzza.
2019. november 16. 10:00
A vállalkozó kedvű, tehetséges fotográfus, Klösz György elévülhetetlen érdemeket szerzett a XIX. századi főváros megörökítésében, házainak, utcáinak, tereinek dokumentálásában. Nélküle jóval kevésbé láthatnánk, milyen is volt Budapest a városegyesítés korától az első világháborúig terjedő időszakban. Negyven éven át fotózta a várost.
2019. november 6. 08:00
Az 1870-es években a frissen létrejött egységes Budapest fejlődése meglódult. A városon belüli közlekedést azonban továbbra is lóvontatású eszközök biztosították, miközben a gőzvontatású vasút a világon és Magyarországon hódított. A korszellemnek megfelelően 1879-ben, 140 évvel ezelőtt kísérletet tettek arra, hogy Budapesten is gőzgépek váltsák le a lovakat.

összesen: 176 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó