A Lánchidat megelőző korai hídtervekből már többet is bemutattunk a PestBuda oldalain. Most nem egy konkrét tervről, hanem egy olyan javaslatról lesz szó, amely 200 éve jelent meg, és alapvetően megváltoztatta a közgondolkodást a Pest és Buda közé felépítendő hídról.

Az állandó híd ötletét a középkori elképzelések után II. József vetette fel ismét, 1784-ben. Születtek is elképzelések szép számban, de a Duna sajátosságai miatt, lévén hogy széles, ingadozó vízjárású, mély folyó, ami telente befagy, hagyományos hidakat nem igazán lehetett elképzelni. Mi számított a XVIII. század végén, a XIX. század elején hagyományos hídnak? A kőhíd, kőívek sorából emelt átkelő, mint például a Károly híd Prágában vagy a Pont-Neuf Párizsban.

A másik lehetőség a fahíd lett volna, fából épült szerkezetekkel nagyobb nyílásokat lehetett áthidalni, de a jég miatt tartani lehetett volna attól, hogy akár fahíd, akár kőhíd épül, a zajló jég vagy az árvíz elpusztítja a szerkezetet.

Az egyik első fennmaradt hídterv 1786-ból (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Ezért érdekes, néha igencsak bátor és fantáziadús, azonban gyakorlatilag kivitelezhetetlen tervekkel is jelentkeztek javaslattevők a Pest és Buda közötti hídra, amelyeket ugyan megvizsgáltak a szakértők, de vagy műszaki vagy anyagi okokból elvetettek, vagy nem is vettek igazán komolyan.  

Ám a XVIII. század végén új anyag jelent meg a hídépítésben, a vas, ami teljesen új dimenziókat nyitott a hídépítők előtt, főleg azután, hogy alkalmazni kezdték azt a régi ötletet, amelyet Kínában már korábban is használtak, és elméletben a XVII. század elejétől Európa is ismerte: a láncokra függesztett hidat. Az első olyan függőhidat, amelyen már kocsik is áthaladhattak, 1801-ben építették meg az Egyesült Államokban, mindössze 21,5 méteres nyílással. Ezután jórészt Angliában épültek egyre nagyobb fesztávú lánchidak, míg francia nyelvterületen, Franciaországban és Svájcban a kábelhidakat kedvelték inkább.

Az első, aki Pest és Buda közé lánchidat javasolt, Baritz György volt. Baritz képzett hadmérnök volt, a bécsi Hadmérnöki Akadémián tanult, és javaslata benyújtásakor már kapitányi rangban szolgált, emellett szakcikkeket írt, később részt vett a Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi szótárának szerkesztésében, majd 1832-ben az Akadémia tagja is lett.

Baritz széles nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezett, és ismerte az Angliában már ekkor létező lánchidakat is. A mérnök a Magyar Kurir című lap 1823. május 6-i számában jelentette meg a „Vélekedés, mi módon lehetne Buda és Pest között a Dunán állandó hidat épitni” című írását, amit akkori állomáshelyén, Raguzában, azaz a mai Dubrovnikban fogalmazott meg. A cikk felvezetésében a kő- és a fahidak problémáit vette sorra, megállapítván ugyanazt, amit már 1810-ben kimondott a Helytartótanács illetékes hivatala: az akkori technikával híd Pest és Buda közé egyszerűen nem építhető.

Az első magyar függőhíd egy kis kábelhíd volt a Városligetben, amely 1826-ban nyílt meg (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Ezért Baritz egészen más megoldást javasolt, mégpedig az angol példák alapján, nevezetesen láncokra függesztett hidat. A Magyar Kurír idézett számában az alábbival indokolta meg javaslatát:

„A’ Dunán egy illyen hídhoz legfeljebb három szabad oszlop kívántatik, de lehetne kettővel, sőt egyet is építni. Az első esetben, ha az oszlopokat négy ölnyi vastagoknak veszszük, négy nyílás lesz, mindenik 542 lábnyi, a’ másodikban, három nyílás, mindenik 464 lábnyi, a’ harmadikban, az egy oszlopot a’ Duna’ közepén hat ölnyi vastagnak tévén, két nyílás, mindenik 702 lábnyi. A’ költség egy millió ezüst forintra se menne.”

Baritz tehát nem egy konkrét hidat javasolt, nem mondta meg, hol épüljön fel ez a híd, milyen módon, hogyan üzemeltetnék, nem kért rá engedélyt vagy szabadalmat. Azonban ez volt az első olyan javaslat, amely egy függőhíd lehetőségét vetette fel. Vélhetően Baritz a későbbiekben is foglalkozott függőhidakkal, ugyanis 1824 és 1829 között a hazai lapokban, nevezetesen a Hazai s Külföldi Tudósításokban, illetve a Hasznos Mulatságokban számos cikk jelent meg, amely a világon addig felépített függőhidakat mutatta be, illetve korai távol-keleti hidakat. A cikkek névtelenül jelentek meg, de Lósy-Schmidt Ede technikatörténész azt feltételezte, ezek szerzője Baritz volt.

Egy korai lánchídterv, Trattner Károly elképzelése 1828-ból (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1914. március 15.) 

A konkrét javaslat itthon nem volt valójában nagy hatással a tervekre, mármint nem idézték a későbbi javaslattevők, de az beszédes, hogy a következő években valójában már szinte csak függőhídjavaslatok születtek a Pest és Buda közötti hídra.

Lehetett volna-e 1823-ban függőhidat építeni Pest és Buda közé? Olyat, amely évtizedekig áll, vélhetően akkor még nem. A függőhidak építési technikája, kialakítása, szerkezeti elemeinek méretezése még kialakulóban volt. Épültek már nagyobb, akár száz, sőt akár kétszáz méteres nyílással rendelkező függőhidak a világban, de ezek még kezdetleges szerkezetek voltak. Kellett még 10-15 év, hogy a technika annyira kiforrott legyen, hogy meg lehessen próbálkozni egy Pestet és Budát összekötő lánchíd megtervezésével és építésével. Az akkori magyar viszonyokba belegondolva lássuk be, hihetetlennek tűnik, de szinte abban a pillanatban, hogy a technikai fejlődés lehetővé tette egy ilyen híd megtervezését, azon kevés – talán összesen a világon öt ilyen személy volt – mérnökök egyike, aki erre képes volt, William Tierney Clark már dolgozott a pest-budai lánchíd tervein. 

Nyitókép: Verancics Faustus csanádi püspök 1616-ban megjelent, Machinae Novae című munkájában megjelent lánchídterv, vélhetően Európában az első lánchídelképzelés