A Konkoly-Thege Miklós úton, az egymástól körülbelül két-háromszáz méterre lévő, nagyjából egy méter magas kőtömbök oldalán, felül az adott határkő sorszáma olvasható, majd a „Budapest főváros” felirat, végül, ez alatt az évszám: „1880”, amikor a köveket állították. Bizony ekkor még itt húzódott Budapest határa, amely a 150 éve, 1873-ban történt városegyesítéstől Nagy-Budapest 1950-ben történt létrejöttéig több alkalommal változott.
Budakeszierdőt nyugatról Budakeszi határolja, északról az Üdülő út és a Szépjuhászné, keletről a Jánoshegyi út és a Normafa, délről pedig a Konkoly-Thege Miklós út. Északi, keleti és déli határait jól jelzik a már említett faragott határkövek, amelyekből napjainkban összesen 28 darab lelhető fel. Utóbbi határvonal választja el Budakeszierdőt Petneházyrét, Jánoshegy, Zugliget, Svábhegy és Csillebérc városrészektől. (Érdekes, hogy a János-hegyi Erzsébet-kilátó már nem, de az Átjáró-barlang és mellette a Jánoshegyi út hajtűkanyarja még Budakeszierdőhöz tartozik, ezáltal a városrész határa itt élesen kitüremkedik.)
Amikor a főváros 1893-ban megvásárolta Budakeszitől ezt az erdővel sűrűn borított területet, Budapest – a kifizetett 600.000 koronáért cserébe – egy 950 katasztrális holdnyi (547 hektárnyi) területtel lett gazdagabb. Az új városrészt ekkor még Erdődűlőnek hívták. A vásárlással az erdő kivágását akarták megakadályozni, amelyet Budakeszi terjeszkedése okozott volna. A főváros már régóta küzdött az itteni erdőállomány védelméért, ez azonban korántsem volt egyszerű feladat, hiszen a terület – megvásárlása után – nem rögtön került Budapest közigazgatási határain belülre, hanem egy ideig még a koronauradalom része maradt, így a Fővárosi Közmunkák Tanácsának komoly kihívást jelentett, hogy megakadályozza főleg a János-hegy és a Normafa között az út menti fák kivágását.
Az új városrészt hivatalosan csak 1930-ban csatolták Budapesthez egy törvénycikk alapján, de azért addig is tettek a természet védelméért: például elárkoltatták a Budakeszi felől a hegyeken átvezető utakat, hogy kocsikkal ne lehessen az erdőn át közlekedni. A terület megvásárlásakor pedig közgyűlési határozatban rögzítették, hogy „[...] e területek mindörökre a főváros közönségének javát kell, hogy szolgálják, és nem parcellázhatók fel”.
Budakeszierdőn egyébként két fontos történelmi útvonal is keresztülhaladt. Az egyik Makkosmáriáról vezetett a Normafáig a Csacsi-réten át (ma ez egy erdei turistaút), a másik pedig a mai, forgalmas Budakeszi út. Mindkét útvonal létezett már a középkorban is: ha a mai Budakeszi területén lévő, hajdani Alsó- és Felsőkeszi falvak lakói Budára szerettek volna menni, akkor ezeket az utakat használták, főként a kereskedők. A Makkosmária és Normafa közötti út volt a rövidebb, de egyben a megterhelőbb is: egyrészt a meredeksége miatt, másrészt, mert vízvételre leghamarabb a hegyvonulat túlsó felén, a Sváb-hegy oldalában volt lehetőség (Disznófő-forrás, Béla király kútja, Városkút).
A mai Budakeszi út hosszabb, de lankásabb, éppen ezért kedveltebb és kényelmesebb útvonalnak számított, amelyen az utazó a budaszentlőrinci pálos kolostor, majd a későbbi „Szép Juhásznéhoz” címzett vendégfogadó érintésével juthatott el Budára. Ezt az útvonalat egy 1333-as oklevél említi először, mint Budáról Székesfehérvárra vezető utat. A török hódoltság időszakában „Kesislik jolu”-nak, azaz „Barátok útjának” nevezték, utalva a pálos kolostorra. Mai nevét 1874-ben kapta.
A városegyesítés után, a XIX. század végén a városi erdők szerepe megváltozott és felértékelődött, ennek ékes példája Budakeszierdő megvásárlása, amely a főváros történetének egyik legnagyobb szabású „ökológiai beruházása” volt. Ez idő tájt kezdődik el a budai „kopárok” (például a Hármashatár-hegy) beerdősítése is; amelynek kezdeményezője – és íme egy újabb évforduló – az idén 100 éve elhunyt budapesti főerdőtanácsos, Guckler Károly (1858–1923) volt. Az ő munkájának köszönhető, hogy a csupasz hegytetőkre és hegyoldalakra telepített feketefenyvesek által sikerült megkötni a sekély talajréteget, és megindult a további talajképzés, majd ennek köszönhetően az őshonos fafajok (tölgy, bükk) megjelenése.
Ez fontos mozzanat volt, hiszen a főváros területén – a XIX. század elején – az erdősültség még a mostani felét sem érte el, a pesti oldalon tizedannyi erdő sem létezett, mint ma. Az erdők – így Budakeszierdő – felértékelődése a turizmus megjelenését is jelentette, a főváros pedig igyekezett kiszolgálni a kiránduló polgárok igényeit, ezen a frissen szerzett területen is: sétautakat, pihenőhelyeket létesítettek itt. Nem csoda, hogy ez az erdőség hamar népszerű kirándulóhellyé vált.
Az érintetlen, elzárt, a várostól távol eső erdőterület a jó levegője miatt fontossá vált. A magyarországi orvostudomány egyik korai meghatározó alakjának, Korányi Frigyesnek (1827–1913) a kezdeményezésére épült fel itt 1901-ben az Erzsébet Királyné Szanatórium, amely napjainkban – és megint egy évforduló következik – az idén 110 éve elhunyt alapító nevét viseli: Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet.
Ugyancsak a jó levegő miatt épült meg itt 1918-ban – tüdőbeteg katonák számára – az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) elődje, amelyet egy időben arról a dr. Fodor Józsefről neveztek el (Fodor József TBC Intézet), akinek orvosi tevékenysége jelentősen hozzájárult a főváros köztisztaságához, a járványok megfékezéséhez (például az egészséges ivóvízellátáshoz és a csatornahálózat kiépítéséhez). A Nobel-díjra is jelölt Fodor József (1843–1901) orvosprofesszorhoz egy újabb évforduló is kapcsolódik: idén 180 éve született – erről lapunk is megemlékezett.
Az első világháború után ide helyezték át Ógyalláról (ma Hurbanovo, Szlovákia) a trianoni békeszerződés miatt költözni kényszerülő híres csillagvizsgálót, amelyet még Konkoly-Thege Miklós (1842–1916) csillagász alapított 1871-ben, Közép-Európa első obszervatóriumaként. A Svábhegyi Csillagvizsgáló – amellyel lapunk néhány éve külön cikkben is foglalkozott – 1922 és 1929 között három új kupolával bővült. 1926-ra elkészült a központi épület is, amely még ma is ki tudja elégíteni a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetének igényeit.
Budakeszierdő déli részén 1948-ban felépült az Úttörőtábor (vagy „Úttörőváros”; „Úttörő Köztársaság”), amelynek megközelítésére létrehozták – hogy még egy évfordulót említsünk – az idén 75 éves Széchenyi-hegyi Úttörővasutat, amely kezdetben még csak a Széchenyi-hegy és az Előre (ma Virágvölgy) állomás között közlekedett. A kisvasutat 1949-ben Ságvári-ligetig (ma Szépjuhászné), 1950-ben pedig Hűvösvölgyig hosszabbították meg. A rendszerváltáskor visszakapta eredeti nevét: Gyermekvasút lett, és 2015 óta Guiness-rekorddal is büszkélkedhet: ugyanis a világ leghosszabb olyan vasútvonala (11,7 kilométer), amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. Budakeszierdő területét észak-déli irányban átszelve az eredeti négy helyett már csak három helyen áll meg (Csillebérc, Virágvölgy, János-hegy), mivel a Vadaspark nevű megálló 2022 tavaszán megszűnt (már 2016-tól is csak csoportok külön kérésére álltak meg itt a vonatok).
Budakeszierdő területén talált otthonra az 1950-ben megalakuló Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) is, ahol 1959-ben helyezték üzembe – igaz, csak kutatóreaktorként – az első magyar atomreaktort.
E városrész területét – hasonlóan az egész budai hegyvidékhez – nagyrészt tölgyesek, bükkösök és betelepített feketefenyvesek borítják. Utóbbiak a már említett Guckler Károlynak köszönhetőek, az ő korából maradtak ránk. Az erdőmester terve egyébiránt bevált: a telepített fenyők valóban megfelelő talajt képeztek az őshonos fafajok számára, így a feketefenyőt – néhány helytől eltekintve – már folyamatosan termelik ki a hegyoldalakról, hogy az őshonos fajok teret nyerhessenek.
Budakeszierdő – és általában véve a Budai-hegység – mai erdőterülete 1990 környékén nyerte el jelenlegi nagyságát, azóta nincs érdemi változás. A városi erdők szerepe ugyanakkor – a klímaváltozás és az ökológiai válság új kihívásai miatt – ma még inkább felértékelődik, mint a századfordulón. Az egyik legfontosabb kincs, amit ezek az erdők nyújtanak, az továbbra is a friss levegő: nem véletlen, hogy annak idején két egészségügyi intézmény is létesült tüdőbetegek számára ezen a 130 éve fővárosunkhoz tartozó területen. Bátran ajánljuk mi is mindenkinek, hogy jöjjön el ide, kiránduljon egy jót, és közben vegyen jó mély lélegzeteket. Mi pedig hamarosan egy olyan cikkel jelentkezünk, amelyben egy konkrét túraútvonalat is ajánlunk egy itteni kiránduláshoz.
Nyitókép: A Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) telephelye a magasból, napjainkban (Fotó: KFKI fotógyűjteménye)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció