Clark Ádám tér

Clark Ádám tér 1917_fortepan_151644.jpg A Lánchíd budai kapuja: a Clark Ádám tér változásai A Lánchíd megépülése és az Alagút átadása tette a város egyik legfontosabb csomópontjává a Clark Ádám teret, amelyet egykor díszes paloták öveztek, közülük kettőt Ybl Miklós tervezett. A tér jelentősége az idők során mit sem változott, képe azonban nagyon is, története pedig szimbolikusan leképezi Budapest XX. századi szenvedéseit és a legújabb korok bizonytalanságait is.
A budai Váralagút felújítása 50 éve kezdődött a városegyesítés 100. évfordulója alkalmából A budai Váralagút Budapest fontos közlekedési útvonala és egyben érdekes műszaki emlék is. Átadásakor, 1857-ben az akkori egyetlen hídhoz vezető útvonal része volt, és a XXI. századra sem vesztett forgalmi jelentőségéből. Ugyan lovas kocsik számára tervezték, ma autók közlekednek benne. Az átjáró mai képe 50 éve alakult ki, a munkák miatt 1973. január 8-án lezárták az Alagutat.
Visszanyerte eredeti formáját a Clark Ádám téri körforgalom November 21-étől – formáját tekintve – már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják a Clark Ádám téren közlekedők, a hétvégén ugyanis befejeződött a tér helyreállításának első szakasza. A Lánchíd felújítása a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.
Befejeződött a Lánchíd aszfaltozása – Indul a próbaterhelés Egyetlen nap alatt, november 9-én, szerdán elkészült a felújítás alatt álló Lánchíd aszfaltozása. Az útpálya szegélyének bevonatrendszerét még ezt követően alakítják ki, s az útburkolati jelek felfestése is hátravan. A Lánchíd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz, 24 darab 20 tonnás teherautó érkezik a helyszínre.
Kilencven éve helyezték el az első 0-s kilométerkövet a Clark Ádám téren Minden út a Lánchídhoz vezet. Ez a mondás annyiban igaz, hogy a Budapestről induló főutak kilométerben számított hosszát innen, a Lánchídtól, pontosabban a budai oldalon lévő Clark Ádám tértől mérik. Ennek jelzésére 90 évvel ezelőtt, 1932. május 7-én avatták fel itt az első 0-s kilométerkövet.
Megújulhat a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér Hamarosan folytatódhatnak a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér felújulásával, átalakításával kapcsolatos tervezési munkák. A Lánchíd pesti hídfőjénél megszüntetik a tér körbejárhatóságát, míg a budai hídfőnél a tér a gyalogosok és a kerékpárosok számára is körbejárhatóvá válik.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben? A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Emléktáblát avattak a Budavári Sikló indulásának 150. évfordulóján A világ második siklóját 150 évvel ezelőtt, 1870. március 2-án helyezték üzembe. Az évforduló alkalmából emléktáblát avattak a Budavári Sikló Clark Ádám téri állomásánál.
Minden út hozzá vezetett – A Magyarok Nagyasszonya-szobor jelezte egykor a nulla kilométerkövet A II. világháborúban tűnt el a Clark Ádám térről, a nullás kilométerkövet jelképező talapzatról a Magyarok Nagyasszonya-szobor. Hogy megsérült, megsemmisült vagy valaki magával vitte az 1932-ben készült alkotást, a mai napig nem tudjuk. Az időközben külföldre távozott művész testvére huszonhárom évvel a háború után újságfelhívásban eltűnt szoborként kerestette a márványból készült Madonnát.
Százötven éve épült Ybl Miklós Lánchíd Palotája Százötven éve készült el Ybl Miklós tervei szerint a Lánchíd Palota, amely a Lánchíd Társulat, a Lánchidat építő és üzemeltető vállalat székházának épült. Igaz, alig egy évig használhatták.
Buda kapuja – A Clark Ádám tér története Az alagút és a Lánchíd ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan rendbe teszik a híd két oldalán fekvő tereket is. Ennek apropóján a budai oldalon lévő Clark Ádám teret mutatjuk be, amelyen az elmúlt századokban állt lovarda, színház, kereskedelmi minisztérium, takarékpénztár és bérpalota is, de talán kevesen tudják, hogy még a nulla kilométerkő is többféle változatban létezett.
Jeruzsálemről neveztek el parkot Budapesten Jeruzsálem parknak nevezték el Budapest I. kerületében a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Friedrich Born rakpart által határolt területet.
Októberben kezdődik a Lánchíd és a Váralagút felújítása Várhatóan októberben kezdődik a Lánchíd és környékének rekonstrukciója.
Hotel Clark: monstrum vagy régen várt épület? Az elmúlt napokban több fórumon is bírálatok érték a Clark Ádám tér legendás foghíjtelkén épülő szállodát. A kritikák többnyire a nemsokára elkészülő épület nagyságát bírálják, és ebből adódóan azt, hogy az „elvonja majd a figyelmet” az Alagútról, felborítva a város egyik legfontosabb látképének egyensúlyát.
Épül a Clark Hotel az Alagútnál Építik a Clark Ádám tér évtizedekig foghíjas telkére a szállodaépületet.
Épül a szálloda a Clark Ádám téren A Clark Ádám téren épül már a Hotel Clark szálloda.
Betömik a foghíjat a Clark Ádám téren A Clark Ádám tér mostanában leginkább a fonódó villamoshálózat építése okozta káosz miatt került a figyelem középpontjába, ám van egy városképi szempontból lényegesebb esemény is. Hamarosan beépülhet a város egyik legértékesebb foghíjtelke, amely itt, az Alagút bejárata mellett található.

További cikkeink