A vasárnapi névadó ünnepségen Tarlós István főpolgármester az MTI beszámolója szerint azt mondta: Budapest talán legfontosabb jelképe, a Lánchíd közelsége szimbolikus jelentőségű, és a hely fontosságáról tanúskodik. 

Hozzátette: a „baráti közeledés gesztusa az is”, hogy a magyar főváros vezetése éppen Izrael fennállásának 70. évfordulóján, 2018-ban határozta el, hogy közteret nevez el „a zsidó állam ősi fővárosáról”. Jeruzsálem kivételes fejlődéstörténetét annak a százezernyi magyarnak, köztük budapestieknek is köszönheti, akik évszázadok alatt a jobb élet reményében kivándoroltak, és új hazát építettek maguknak.

Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes a Jeruzsálem park létrejöttét mérföldkőnek nevezte a két ország kapcsolatában. Megjegyezte, hogy „ismét fontos lépést” tettek afelé, hogy „a magyar követség Jeruzsálembe költözzön”.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke kiemelte: a névadó ünnepség nemcsak a zsidó közösség tagjainak fontos, hiszen Jeruzsálem a zsidóság és a kereszténység bölcsője is. 

Forrás: MTI

Nyitókép: A Jeruzsálem park az I. kerületben (Forrás: budapest.hu)