Kauser József

193256_00_162173_bazilika2.jpg Lángok martaléka – Hetvenöt évvel ezelőtt égett le a Szent István-bazilika kupolája Budapest legnagyobb templomának építése a méretéhez igazodóan nagyon sokáig tartott, kitöltötte a XIX. század második felét, és még a XX. századba is átnyúlt egy kicsit. 1905-ben fejezték be, de negyven évvel később már ismét felállványozhatták: a II. világháborús sérüléseit kellett helyrehozni. A renoválásból azonban még nagyobb baj lett, egy véletlen tűzeset folytán az egész kupola leégett.
Szépség és funkcionalitás harmóniája – Budapest legszebb víztornyai Budapest területén százas nagyságrendben találhatók meg a vízellátást szolgáló, ma is működő vagy pedig már csak ipari műemlékként megmaradt víztoronyépületek. Közülük több művészi szempontból is értékes, esztétikailag kiemelkedő építmény, amelyek történetével érdemes közelebbről is megismerkednünk.
Több mint ötven évig épült, 115 éve adták át a budapesti bazilikát A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb temploma. Ybl Mikósnak köszönhetjük, hogy ma a főváros egyik legismertebb műemléke, de rajta kívül még két építész életművében is kiemelt helyen szerepel: Hild József kezdte a tervezését, Kauser József fejezte be az építését. Hihetetlenül hosszú ideg, 55 évig készült, és 115 évvel ezelőtt, 1905. november 19-én szentelték fel.
Kórház a város szélén – A XIX. században hatalmas erőfeszítéseket tettek a döntéshozók a jobb betegellátásért Budán, az egykori szőlők helyén 125 évvel ezelőtt kezdődött meg a Szent János Kórház épületeinek alapozása. Nagy szükség volt a Diós-árok mentén fekvő új, 300 ágyas korszerű intézményre, mert a kórház előző épületében, amely a mai Széna téren állt, elviselhetetlen volt a zsúfoltság. Az orvosok attól tartottak, hogy a közelgő millennium fejlesztései miatt a fővárosba érkező új munkavállaló tömeg miatt a helyzet tovább fog rosszabbodni.
Számos nagyszerű épülettel lett szegényebb Budapest, a főváros Idén van a 75 éves évfordulója, hogy a II. világháború végén a szovjet Vörös Hadsereg „felszabadította” hazánk fővárosát a német megszállás alól. A véres ostrom nemcsak katonák és civilek tömegeinek életét követelte, hanem számtalan épület sorsát is megpecsételte. A megsemmisült, illetve megsérült (majd a későbbiekben lebontott) épületek szegényebbé tették csodálatos fővárosunk épített örökségét. Ebben a cikkben 5+1 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyek a II. világháborúban pusztultak el.
Megújult a homlokzata a hat éve leégett Kodály köröndi palotának Levették az állványok nagy részét a Kauser József tervezte Kodály köröndi palotáról, amelynek a tetőzete hat éve égett le. A műemléki rekonstrukció jövőre készül el, de a homlokzatot már most is megcsodálhatjuk.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
80 éve hunyt el Bangha Béla, akit már életében sajtóapostolnak neveztek A két világháború közti Magyarország szellemi életének jelentős személyisége, Bangha Béla jezsuita szerzetes 80 évvel ezelőtt hunyt el. A maga korában sajtóapostolnak is nevezett Bangha a modern katolikus sajtó megteremtésével, könyveivel, publicisztikai tevékenységével, híres szónoklataival és szervezői munkájával nagy hatást gyakorolt kora társadalmának szellemi és kulturális életére. Életének és munkásságának jelentős része Budapesthez kötődik, és a magyar jezsuita rend főbb intézményei is a fővárosban találhatók.
Andrássy út: zegzugos utcácskák helyett épült a budapesti Champs-Élysées Az Andrássy út vagy eredeti nevén a Sugárút a Belvárost köti össze a Városligettel. A több mint két kilométer hosszú út mentén csupa impozáns épület áll, és alatta fut Európa egyik legkorábbi metróvonala, a kisföldalatti. Nem véletlen tehát, hogy a reprezentatív út a 2020-ban rendezendő Eucharisztikus Kongresszus egyik tervezett helyszíne.
Elhivatott orvosoknak és építészeknek köszönhetjük a pesti orvosi egyetem kórházait Napjainkban szinte minden hír a koronavírussal kapcsolatos, emiatt egyhangúvá vált a sajtó és a média, illetve sokakban keltenek szorongást a témával kapcsolatos híradások. Ugyanakkor a járvány miatt az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségügyre. Ennek apropóján közöljük a fővárosi kórházakat bemutató sorozatunk újabb részét, amelyben a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjével foglalkozunk.
Erzsébet, István, János, László, Margit: a modern fővárosi kórházak születése A közelmúltban jelentették be, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében felújíttatja a kórházi várótermeket, illetve a rendelőintézeteket. Cikkünkben annak jártunk utána, mikor és hol épültek a fővárosban a betegellátást szolgáló első modern közkórházak. Írásunkból az is kiderül, hogy a magyar építészek felkeresték a korszerű külföldi kórházakat, és tanulmányozták azok működését, mielőtt nekifogtak a tervezésnek.
Himlő, vörheny, tífusz – Járványos betegségek gyógyítására épült a Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt A járványok még a XIX. század végén is nagy gondot jelentettek a fővárosban. Olyan, ma már eltűnt betegségek jelentkeztek, mint például a kolera, amely még 1890-ben is jelentős pusztítást végzett. Ez felvetette a szükségességét egy új járványkórház megnyitásának. A Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt, 1894. novemberének elején a járványos betegek elkülönítése és gyógyítása céljából nyitotta meg kapuit.
Száz éve hunyt el Kauser József – Meghatározó alakja volt Budapest építészetének A XIX. század második fele a budapesti városfejlődés aranykora. Az ekkor született értékek tárháza olyan gazdag, hogy a jelentős építőművészek közül is sokak neve bizony nem eléggé ismert. Ilyen a száz éve elhunyt Kauser József is, akinek épületeire pedig sokan jó szívvel gondolunk.
Köröndi kálvária – Öt éve égett le az Andrássy úti épület tetőzete Éppen öt éve annak, hogy egy júliusi délután néhány óra alatt leégett a Kodály körönd egyik műemléki, sőt világörökségi védelmet élvező épületének tetőzete. A ház a következő évben ideiglenes védőtetőzetet kapott, és most talán valóban megindulhat a helyreállítása is.
Felújítják a Lőrinc pap téri Jézus Szíve jezsuita templomot A VIII. kerületi Lőrinc pap téren álló Jézus Szíve jezsuita templom tetőhéjazatának cseréjét végzik, az orgonát és a karzatot már felújították. A tervek szerint szeptember 7-én adják át a kívül-belül megszépült templomot.
Svábhegy, törökmogyoró, magyar örökség Az ősz közeledtének csalhatatlan jele, hogy a járdára hullva itt is, ott is feltűnik néhány szem mogyoró. Budapesti fákról szóló sorozatunkban mi is egy különleges mogyorófacsoport nyomába eredünk.

További cikkeink