Petőfi híd

398294883_729193649249688_4814638431661056846_n (1).jpg A Fiumei úti sírkertbe szállították a Petőfi híd budai hídfőjénél talált sírköveket Négy sírkövet kiemeltek, és a Fiumei úti temetőbe szállítottak azok közül, amelyeket az 1960-as években építettek be a Duna-partba, és a folyó alacsony vízállása miatt októberben újra láthatóvá váltak. A sírköveknek külön helyet biztosítanak majd a Fiumei úti sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete igyekszik megszüntetni a kegyeletsértő állapotokat.
40 éves a Boráros tér új közlekedési rendje A Boráros tér 1980–1983-ban végzett átalakítása szorosan összefüggött a Petőfi híd rekonstrukciójával, melynek a téren van a pesti hídfője. Az 1930-as években itt kialakított közlekedési rend már nem felelt meg a kor követelményeinek, a forgalom jelentősen megnövekedett és átalakult, ezért lépni kellett. A főváros akkor a külön szintű gyalogos- és autósforgalom megteremtésében látta a megoldást.
Értekezleten döntöttek a hidak versenyéről Az Árpád vagy a Petőfi híd épüljön fel előbb? Ez volt az a dilemma, amely a budapesti hidak újjáépítőit foglalkoztatta 1948-ban. A kérdés nem volt új, egyszer már ugyanerről dönteni kellett 20 évvel korábban. Akkor ugyan a Boráros térnél lévő híd „nyert”, de a második világháború pusztítása után ismét az volt a kérdés, hogy a Boráros térnél felrobbantott híddal vagy a félig kész Árpád híddal folytassák-e a munkát.
Hetven éve adták át az újjáépített Petőfi hidat Amikor a mai Petőfi híd elődje 1937-ben elkészült, még alig volt forgalom rajta, hiszen a budai oldal jórészt beépítetlen volt. Csak rövid idő adatott neki, Budapest többi dunai átkelőjével együtt nyolc év múlva elpusztult. Amikor megkezdődött a hidak újjáépítése, több átkelő helyreállítása is megelőzte, végül csak 1952-ben adták át. Az új szerkezet három méterrel szélesebb lett, és kerékpárút is volt rajta, ami abban az időben azért is volt fontos, mert sokan azzal jártak munkába, hiszen személyautó magánhasználatban nem lehetett.
Nyolcvanöt éve épült a Horthy Miklós híd – A háború utáni újjáépítést követően Petőfi híd lett A Petőfi híd Budapest belvárosának talán legkevéssé ismert hídja. Nem egy látványos alkotás, nem fényképezgetik az idelátogató turisták, de mégis, közlekedési szempontból a város egyik legfontosabb átkelője. A hidat 85 évvel ezelőtt, 1937. szeptember 12-én adták át, akkor még Horthy Miklós hídként.
Mit üzennek a budapesti Duna-hidak nevei? A budapesti Duna-hidak elnevezése nemcsak Budapest, de az ország történelmének egy-egy fejezetéről is árulkodik. Van olyan hidunk, például a Margit híd, amelyet az építése óta ugyanúgy nevezünk, mások több keresztelőn is túlestek már. Első budapesti Duna-hidunkat viszont, a sokáig névtelen Lánchidat hiába nevezték el 1915-ben Széchenyiről, máig eredeti, nem hivatalos nevén hívja mindenki.
Első lépés a BME Innovációs és Fejlesztési Központ építéséhez – Bontják a Goldmann téri menzát Megkezdődött a Petőfi híd budai hídfője melletti Goldmann György téren álló Goldmann Menza épületének a bontása. Az egykori egyetemi étterem és a mellette álló BME V2 nevű, korábban a műszaki egyetem villamosmérnöki karának otthont adó épület helyére a BME Innovációs és Fejlesztési Központ épül majd.
Petőfi pontonhíd volt a neve, de a pestiek Böske hídnak hívták A II. világháborús pusztítás és rombolás után Budapesten a Duna felett csak ideiglenes hidak biztosították a közlekedést. Az egyik legfontosabb átkelő a Petőfi pontonhíd lett, amely arról kapta a nevét, hogy a pesti Petőfi teret kötötte össze a budai Döbrentei térrel, a vízbe zuhant Erzsébet híd tőszomszédságában. A pestiek azonban a leleményesebb Böske híd elnevezést kezdték használni, a Petőfi nevet pedig a döntéshozók később egy másik hídra örökítették át.
A XIX. századtól tart a vita, hogy kellenek-e villamosok a budapesti hidakra A Margit híd építésekor még nagy vitát váltott ki, hogy vezessenek-e síneket át a hídon. A Rákóczi hídon is csak 20 évvel a híd átadása után indult meg a villamosközlekedés. A Galvani úti hídra pedig az első körben nem is terveztek villamosközlekedést. Ám napjainkban biztosnak tűnik, hogy még évtizedekig utazhatunk villamossal Pestről Budára.
Megnyílt az Egyetemisták parkja Újbudán Megújult a XI. kerületi Egyetemisták parkja, a naponta erre járó több ezer diák számára színvonalas, pihenésre, beszélgetésre, sportolásra alkalmas hely jött létre. Sportpályák, okos oszlop, közösségi tér és hangulatos pihenőhelyek várják a kikapcsolódásra vágyókat.
10 érdekesség a Petőfi hídról – Kerékpársáv is volt rajta az 1937-es megnyitásakor A fővárosiak is elmondhatják véleményüket a Petőfi hídról a tervezett felújítása előtt a Budapesti Közlekedési Központ felhívására, bár a munkálatok nem mostanában kezdődnek, hanem majd csak a Lánchíd rekonstrukciója után. Mi most összegyűjtöttünk 10 érdekességet a Petőfi híd múltjából, például, hogy a színe a háború előtt kék volt, hogy az 1937-es átadásakor kerékpársáv is volt rajta, és hogy csak 1952-ben vette fel Petőfi nevét az egykori Horthy Miklós híd.
Felújítják a Petőfi hidat és a Boráros teret – Mától várják a budapestiek ötleteit A budapestiek bevonásával újulhat meg a Petőfi híd, valamint a Boráros tér és környezete. Április 22. és május 12. között várják a fővárosiak véleményét a jelenlegi állapotról és ötleteit a rekonstrukcióról, ezek figyelembevételével készítik majd el a felújításra vonatkozó tanulmánytervet.
Lemosták a budapesti hidakat Az elmúlt napokban több hidat is lemostak Budapesten: megtisztult a Lánchíd, a Szabadság híd, a Margit híd és a Petőfi híd is. A Váralagút mosását is elkezdték a héten, a munkálatokat éjszakánként végzik, és kedden fejezik be.
Megváltoztatták a budapesti hidak színeit Az első budapesti autóbuszokról szóló cikkünkhöz kapcsolódva merült fel nemrég, hogy milyen színűek is voltak a járművek az induláskor. Azonban nemcsak a fővárosi buszok színe változott az idők folyamán, hanem a budapesti Duna-hidaké is.
Melyik híd lesz az év hídja? Tudta, hogy megszavazhatja, melyik híd legyen „Az év hidja?” Az április 30-ig tartó szavazáson összesen 10 híd „indul”, amelyek közül 4 budapesti.
Nyolcvanéves a Petőfi híd Most nyolcvan éve adták át a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Duna-hidat. A Horthy Miklós hídból a háború után Petőfi híd lett, azóta is tartja a hátát a szüntelen autóáradatnak.
Petőfi híd: a Duna-hidak igáslova Horthy Miklós hídként indult, de évtizedek óta viseli a forradalmár költőnk nevét a Petőfi híd. Az egyszerű, de masszív hídszerkezet sokáig bírta a hatalmas forgalom folyamatos terhelését, de a mostani kőomlások is mutatják: itt a sürgető ideje a híd felújításának.

További cikkeink