2020. június 30. 12:00

Megújult a XI. kerületi Egyetemisták parkja, a naponta erre járó több ezer diák számára színvonalas, pihenésre, beszélgetésre, sportolásra alkalmas hely jött létre. Sportpályák, okos oszlop, közösségi tér és hangulatos pihenőhelyek várják a kikapcsolódásra vágyókat.

A felújított Egyetemisták parkját 2020. június 29-én adták át és avatták fel Újbudán, így a sportolni és kikapcsolódni vágyók már használatba is vehetik – írja a fokert.hu.

A fejlesztés, amelynek tervezője és kivitelezője a Főkert Nonprofit Zrt., a „Budapest 2019 – Európa sport fővárosa” program keretében valósulhatott meg.

A Petőfi híd budai hídfője és az ELTE lágymányosi kampusza közelében elhelyezkedő park funkciói legfőképpen a fiatalok, egyetemisták igényeit szolgálják ki, ahol megtalálható egy gumiburkolatú multifunkcionális sportpálya, futball- és kosárlabdapálya, teqball és pingpongasztal, valamint egy street workout pálya is.

 Gumiburkolatú street workout pályát is kialakítottak (Fotó: fokert.hu)

A multifunkcionális sportpálya az egyetemisták igényeit szolgálja ki (Fotó: fokert.hu)

A park fejlesztése az „Európa sportfővárosa” program keretében valósult meg (Fotó: fokert.hu)

A fiatalok kérésének eleget téve az itt elhelyezett okos oszlop 50 méteres sugarú körben teszi lehetővé az ingyenes WIFI használatot, a zárható szekrényekkel rendelkező, USB-töltős pad pedig a sportolók kényelmét szolgálja. A közösségi tér mentén elhelyezett DJ-pult egy olyan különleges szolgáltatás, szórakozási lehetőség, amely Budapesten egyedülállóként tovább növeli a park vonzerejét.

Az Egyetemisták parkján naponta átvonuló több ezer diák számára teremtett itt a Főváros és a Főkert színvonalas, pihenésre, beszélgetésre, sportolásra alkalmas helyet. A park felújítása már régóta esedékes volt, ennek keretében közvilágítás hálózatot és egy automata illemhelyet is kiépítettek.

Városi körülményeket jól toleráló fafajokat és biodiverz virágokat ültettek (Fotó: fokert.hu)

A terület növényállományi adottsága kiemelkedő, az idős faállománya jelentős, egyedi hangulatot és árnyas pihenőhelyeket biztosít a parklátogatók számára. A biodiverz virágágyakban a hazai ökológiai viszonyokat jól toleráló díszfüvek és évelők kaptak helyet.

A kivágott balesetveszélyes állapotú fák cseréjeképpen összesen 24 db parkfát ültettek el. Az új fák városi körülményeket jól toleráló fafajok, úgy, mint juharok, égerek, hársak, körték és kőrisek közül kerültek ki. A helyszínen – a fejlesztés közvetlen környezetében – közel 1600 négyzetméteren gyepesítés is történt.  

Forrás: fokert.hu

Nyitókép: Megnyílt az Egyetemisták parkja Újbudán​ (Fotó: fokert.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó