repülés

fortepan_33877v.jpg A belföldi repülőjáratok vége Több mint 20 évig mindennap indultak és érkeztek Budapestre több vidéki nagyvárosból repülőjáratok. A szolgáltatás 1946-ban indult, az utolsó, menetrend szerinti belföldi MALÉV-gép 55 évvel ezelőtt, 1969. március 15-én közlekedett.
Sétarepülések Budapest felett – Így népszerűsítették a légi közlekedést hetven évvel ezelőtt Hetven évvel ezelőtt az akkori magyar légitársaság, a MASZOVLET közelebb kívánta hozni a légi közlekedést a nagyközönséghez, ezért negyedórás sétarepülésre hívta az érdeklődőket. Sokan először repültek, a legidősebb utas 80 év feletti volt.
Száz éve oldották fel a trianoni repülési tilalmat A repülés az I. világháború után vált a civil emberek számára is elérhetővé. Az európai országok utas- és postaforgalmában sorra jelentek meg az új járatok, egyre több várost kötött össze repülőgép. Azonban Budapest csak később kapcsolódhatott be a légi közlekedésbe, mert a trianoni békediktátum alapján hazánkat sújtó repülési tilalom 1922. november 17-ig érvényben maradt.
Légi parádé 1912-ben – Amikor még fizetni kellett a repülős bemutató megtekintéséért Elmaradt a légi parádé az idén augusztus 20-án, pedig a Szent István napi repülős bemutatók immár 110 esztendőre tekintenek vissza Budapesten. Az első augusztus 20-i légi bemutatót 1912-ben tartották, ugyanazzal a céllal, mint napjainkban: szemléltetni a pilóta tudását és megmutatni a repülőgép képességeit. A nagy és látványos eseményért akkor fizetni is kellett, ám utólag kiderült, a nézők többet vártak volna a pénzükért.
Száz éve repülhetünk utasként külföldre Budapestről Ma természetesnek tartjuk, hogy veszünk egy repülőjegyet, és egyszerűen csak felszállunk a repülőgépre. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy vajon mióta tehetjük ezt meg. Pedig most évfordulót ünnepelünk: utasszállító repülőgépre Budapesten 100 évvel ezelőtt szállhattak fel először elődeink. Azóta hatalmas fejlődésen ment át az iparág és a turizmus is: a járvány előtti évben közel 16 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren.
110 éve repült Budapest fölé az első magyar A repülés hőskorának egyik legszínesebb egyénisége Prodam Guidó volt. A kalandos életű pilóta a Rákosmezőn tanulta a repülést, s ő volt az első magyar, aki Budapest belvárosa felett repült 110 évvel ezelőtt. Útja során a Duna vonalán haladt, elrepült a Lánchíd, a Vár és a Műegyetem fölött is.
Harmincöt éve nyílt meg a repülési kiállítás a Petőfi Csarnokban A Petőfi Csarnok emeleti részén harminc éven keresztül volt látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási kiállítása. Megnézhettük itt azt a gépet, amelyet IV. Károly használt az 1921-es visszatérési kísérleténél, láthattunk I. világháborús felderítőgépet, amely az aszódi Lloyd-gyárban készült, de bemutatták itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrkabinját is, amellyel a Szaljut–6 űrállomásról visszatértek a Földre. A PECSA megszűntével az itteni kiállításnak is be kellett zárnia.
Tömegek akarták látni a Ferihegyre érkező Concorde csodagépet A világ talán legfantasztikusabb utasszállító repülőgépe volt a Concorde. A hangnál kétszer gyorsabban szállt, és akár három óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. Ez a csodagép több alkalommal is járt Budapesten, elsőként 35 évvel ezelőtt, 1985. szeptember 14-én.
Az első repülőverseny Budapesten – Rákosmezőre várta a magyar főváros Európa pilótáit Világszinten is még gyerekcipőben járt a repülés, amikor Budapesten már megrendezték az első nemzetközi versenyt. A magyarok mellett német, francia, osztrák, orosz, angol, lengyel és belga pilóták mérték össze a tudásukat Rákosmezőn. Nem kis feladat volt a pálya kialakítása, a hangárok és a lelátó megépítése. A különleges rendezvényt, amelyet 1910. június 5–17. között tartottak, hatalmas érdeklődés övezte, és hozzájárult a hazai repülés fejlődéséhez.
Az első magyar repülőgép-vállalat 100 éve kezdte meg működését Budapesten Száz éve indult el az első közforgalmú repülőgép Magyarországon, Albertfalváról szállt fel, és Szegeden landolt. Elvileg minden adott volt, hogy a magyar, illetve a budapesti repülőgépipar a civil repülésben is élenjáró legyen, de közbeszólt Trianon.
Megnyílt az új utasterminál a Liszt Ferenc Repülőtéren Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépeikbe. Az eddig használt „bádogvárost” pedig lebontják.
Csoda Budapest felett Csodát láthattak 110 évvel ezelőtt a budapestiek. Egy repülőgépet, amely átrepült a város felett. A pilóta Louis Bleriot volt, akinek nevét nem sokkal korábban a La Manche csatorna átrepülése tette híressé.
Megszűnnek az éjszakai repülések Budapest felett Ősztől megszűnik a repülőgépek okozta éjszakai zajterhelés Budapesten, ezzel kapcsolatban több jogszabály módosítása is életbe lépett. A zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti a méréseket
Elfeledett budapesti repülőterek Pár éven belül elköltöztethetik a fapados és a teherszállító repülőket Ferihegyről – derült ki a napokban. Ezzel, legalábbis részlegesen, újból költözhet a budapesti repülőtér.
Elkészült az új utasmóló Ferihegyen Folytatódik a BUD2020 reptérfejlesztési terv.
Új utasmóló nyílt a reptéren A beruházás része a Budapest Airport öt éves repülőtér-fejlesztési programjának.
Repülne a belvárosból a Balatonra? A háború előtt lehetséges volt! Tudta, hogy Budapest második légikikötője a Dunán volt, a Szabadság hídnál? A húszas években Bécsbe és a Balatonra is naponta lehetett innen repülni.
Ilyen lesz az új reptéri utasmóló Látványtervek készültek a Liszt Ferenc Repülőtér 220 méter hosszú új szárnyáról.
Itt a Malév története: emlékeznek még rá? Szinte nincs olyan, akit ne fűzne valamilyen emlék a nemzeti légitársasághoz, ne emlékezne a reklámjaira, vagy legalább ne hallott volna róla. Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le hatvanhat év működés után a Malév.
Öt éve állt le a Malév Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása csak tavaly ősszel fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.
Vasút megy majd Ferihegyre A kormány döntése nyomán vasútvonal kötheti majd össze a Nyugati pályaudvart a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel.
Nyolcvanöt éves a magyar óceánrepülés Most 85 éve ünnepelték a Hősök terén a magyar óceánrepülés első hőseit, Endresz Györgyöt és Magyar Sándort, akik 26 óra alatt átrepültek az Atlanti-óceánon és fél Európán 1931 júliusában a „Justice for Hungary” (Igazságot Magyarországnak!) nevű gépükkel.
Blériot gépe a Pesti Vigadóban A La Manche csatornát először átrepülő Blériot repülőgépének rekonstrukciója több mint száz év elmúltával ismét látható lesz a Pesti Vigadóban.

További cikkeink