Megnyílt az új utasmóló a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – írja az Épülettár.

Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került. az utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe. A B oldali utasmólót másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-jén kezdték el építeni. Az utasmólóhóz teljes kiépülése után egyszerre három szélestörzsű (interkontinentális) utasszállító és négy keskenytörzsű közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép kiszolgálása folyhat. Emellett buszos beszállítók is lesznek.

A beruházás része a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott BUD 2020 névre keresztelt öt éves repülőtér-fejlesztési programjának. Az összesen 50 milliárd forintos (160 millió eurós) infrastruktúra beruházás-sorozat részeként 2,3 kilométer hosszban megújították az egyes futópálya betonfelületét, az 1. Terminál mellett új logisztikai bázis épült a DHL és a TNT Express számára, ezer férőhellyel bővültek a parkolók és átadtak egy új repülőtéri szállodát.

Még idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2. Terminál közelében a vecsési oldalon, és decemberben megkezdődnek egy új, hatszintes parkolóház építési munkái, szintén a 2 Terminálon.