bokrétaünnep
Impozáns és kápráztató – Ilyennek látták a szemtanúk az épülő Országházat a 130 évvel ezelőtti bokrétaünnepen
2024. május 7. 13:00
Van rajta vagy 2000 ablak, 700 ajtó, s a fölhasznált téglák száma meghaladja a 45 milliót – írták a lapok 130 évvel ezelőtt, amikor az akkori Tömő téren a már közel tíz éve épülő Országház falai elérték a legmagasabb pontjukat. Az ebből az alkalomból tartott bokrétaünnepen sok száz építőmunkás hallgatta meg a frakkba öltözött főpallér szónoklatát, volt zenés mulatság, és jutalmakat is osztottak.
Egy ma is eleven ősi hagyomány – A bokrétaünnep története
2024. május 4. 9:00
Az építkezés mindig is hosszadalmas, hónapokon, de olykor éveken át húzódó folyamat volt. A lakóházak és a középületek esetében is nagy mérföldkőnek számít, ha a falak elérik a legmagasabb pontjukat, ezért ekkor bokrétaünnepet szokás tartani. De vajon mit fejeznek ki ezzel az építők, honnan ered ez a régi hagyomány? Az alábbi írásunkban ennek jártunk utána.
További cikkeink
Szobrot állítanak a budavári Szent György tér közepére
A Szabadság oszlopa a budavári Szent György tér közepén áll majd, tetején Hungária nőalakjával, a talapzaton három oroszlánnal, az emlékmű allegorikus formában jeleníti meg a 12 pontot. A tér teljesen újjáépül, elbontják a Szent Zsigmond-templom alapfalait jelképező köveket, az egykori romterületen park épül, a polgárváros felől érkezőket nemzeti lobogóval díszített fogadótér várja majd.
A Szervita tér gyöngyszeme – A Szent Anna-templom átalakulása
A Szervita tér egyike a főváros azon pontjainak, amelyeknek képe az utóbbi évtizedekben a legtöbbször változott. Ez volt itt a tendencia már a XIX. században is, ami a térnek nevet adó templomon is nyomot hagyott. Védőszentjére, Szent Annára az egyház július 26-án emlékezik, mi pedig ez alkalomból a Szervita tér e sokat változott gyöngyszemét mutatjuk be.
Közlekedési adót vetett ki a járművekre a főváros 100 éve
Adót vetettek ki a közlekedőkre a fővárosban 1924-ben. Addig is volt valamiféle adó, de ez elinflálódott. Az infláció megfékezésére tett kormányzati, központi intézkedések mellett a főváros is állandó aranykorona-alapú adót vetett ki a közlekedőkre.